Erős forgalom, minimális hozamcsökkenés


Egy bázisponttal csökkentek a 12 hónapos diszkont kincstárjegyek mai aukcióján a hozamok.

Az Államadósság Kezelő Központ mai aukcióján 50 milliárd forintban hirdetett meg 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket, melyekre 121,4 milliárdnyi kereslet érkezett, vagyis a lefedettség 2,4-szeres volt, ami az idei évre jellemző érték.

Az ÁKK az aukció keretében 5,96 százalékos átlaghozam mellett értékesítette az 50 milliárdnyi értékpapírt. Ez mindössze egy bázispontos csökkenést jelent a két héttel ezelőtti aukció eredményéhez képest, míg a másodpiaci hozamoknál 8 bázisponttal magasabb.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.