Erőt demonstrált a magyar kötvénypiac


Bár kétségtelen, hogy a szokásosnál alacsonyabb mennyiségben hirdetett meg magyar állampapírokat az ÁKK csütörtökön, de végül a befogadott ajánlatok értéke magasabb volt, mint az elmúlt aukciók során.

Jót tett a vártnál lényegesen alacsonyabb, ma reggel publikált magyar éves inflációs adat a magyar kötvénypiacnak. A majdnem három százalékos pénzromlásnak köszönhetően a magyar papírokon elérhető reálhozam így lényegesen magasabb a régiós versenytársakénál. Persze az ÁKK és piaci pletykák szerint az MNB is mindent megtett annak érdekében, hogy eredményes, sőt sikeres legyen a mai aukció. Előbbi pár nappal korábban jelentette be, hogy a korábban megszokott mennyiséghez képest csökkenti a kínálatot, vagyis a felkínált mennyiséget, utóbbinak pedig - a pletykák szerint - jelentős szerepe volt abban, hogy tegnap 15-20 bázisponttal csökkentek a másodpiaci hozamok.

Mindez számokban azt jelenti, hogy a 3, 5 és 10 éves futamidejű papírokat összesen 38 milliárd értékben ajánlotta fel az ÁKK szemben a két héttel ezelőtti 45 milliárddal. Ugyanakkor a két héttel ezelőtti 45 helyett ma 57 milliárd forint értékben fogadott be ajánlatokat az aukció keretén belül az Adósságkezelő Központ.


Az ötéves papírokra - amelyekre egyedüliként nem csökkentette a felkínált kvótát az ÁKK - 86,2 milliárdos kereslet generálódott, aminél nagyobbra utoljára június 2-án volt példa. A 15 milliárd helyett az ÁKK 22,5 milliárdban értékesített 7,48 százalékos átlaghozam mellett. Két hete még 7,12 volt a hozam, ugyanakkor a tegnapi másodpiacon 7,59, kedden pedig 7,74 százalék.

A tízéves papírokra is óriási volt a kereslet. Az 58,1 milliárdnyi ajánlatnál többre - a május 19-i 65,5 milliárdtól eltekintve - utoljára a válság előtt volt példa. Az ÁKK végül 12 milliárd forint értékben értékesített az aukció keretén belül 7,69-es átlaghozam mellett. Ez az előző aukcióhoz képest 20 bázispontos növekedést jelent, de a tegnapi másodpiachoz képest 10, a keddihez képest 30 bázispont a csökkenés.


A korábbiakban megszokott 20 helyett 15 milliárd értékben felkínált hároméves papírokra erős, bár nem kiemelkedő volt a 78,8 milliárdos kereslet. Az ÁKK 22,5 milliárd értékben adott el papírokat 6,9 százalékos átlaghozam mellett. Két hete az átlaghozam 6,57 százalék volt, tegnap viszont 7,09, kedden pedig 7,25.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.