Erőteljes mínuszban a Mol és a Richter


Ugyan a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn reggel felfüggesztették az OTP-t, az eladók így is találtak maguknak célpontot, a Richter és a Mol papírok is erőteljes zuhanással indították a hetet.

Kereskedjen az mfor.hu-val!

A legjelentősebb forgalmú részvénnyel, az OTP-vel hétfőn délelőtt nem kereskedtek, így a forgalom igen alacsony, csupán 2,5 milliárd forint volt a nap első felében. A parkettet ismét az eladók uralták, és a nagyobb forgalmú papírok számottevő veszteséget mutattak.

A Mol 600 forintot, hozzávetőleg 4 százalékot vesztett, míg a Richter majd 1500 forinttal ért kevesebbet, mint pénteken. Kisebb, 2,5 százalékos veszteséggel állt fél 1-kor a Magyar Telekom.

A BÉT-en jegyzett papírokra két ok miatt is komoly nyomás nehezedik. Egyrészt az egyre valószínűbb görög államcsőd miatt általános a kockázatkerülés, amely miatt az európai piacokon mindenütt próbálnak a részvényeiktől szabadulni a befektetők.
Másrészt a Fidesz frakcióvezetőjének azon pénteki bejelentése, mely szerint – a bankok szempontjából jelentős veszteséggel – lehetőséget adnának a devizahiteleseknek a kiszállásra, a magyar eszközök iránti bizalmat duplán aláásta.

Orbán Viktor 1 órától beszél a Parlamentben, ahol – az előzetes tájékoztatás szerint - ismerteti a devizahitelesek helyzetét rendezni szándékozó javaslatait. Ezt követően minden bizonnyal a nap végén lehetőség lesz az OTP részvényekkel való kereskedésre, illetve várhatóan a piac beárazza az esetleges veszteséget is.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.