Értékvesztett diplomák: letűnt az álmodozások kora


A munkáltató szemében a diploma vajmi keveset ér, ha nincsen mögötte tapasztalat, személyiség és megfelelő nyelvtudás. A frissen végzetteket elsősorban a multik és a nagyvállalatok keresik, derül ki az mfor.hu körképéből.

Az idei tanévben 300 ezerre tehető az egyetemeken, illetve főiskolákon tanuló diákok száma, akik összesen 178 kar közül választhatnak. A kilencvenes évek elejéhez képest a felsőoktatásban megháromszorozódott a hallgatói létszám, míg az oktatók ugyanúgy 25 ezren vannak, mint 15 évvel ezelőtt. A magyar oktatás egyértelműen a "tömeggyártásra" rendezkedett be, ismertette kutatási eredményét Mozsár Lívia és Márton Judit a novemberi, Budapesten rendezett MABEC 2005 közép- és nagyvállalatoknak szóló konferencián.

Leértékelődő végzettség: előtérben a gyakorlat

A műszaki végzettségűek jó eséllyel indulnak

A szerzőpáros rámutatott: míg a kilencvenes évek első felében a frissdiplomások elhelyezkedési esélyei jóval kedvezőbbek voltak, mára a munkaerőpiac felvevőképessége is lecsökkent. Jelenleg a diploma csupán az első szűrőkön segíti át a jelentkezőt, a következő kiválasztási szakaszok már az emberi tulajdonságokat és gyakorlati tapasztalatokat helyezik a középpontba.

Az elhelyezkedési esélyeket jelentősen ronthatja, ha a hallgató olyan szakot választ, amely kevéssé felkapott. A munkáltatók nem szívesen foglalkoznak olyan önéletrajzokkal sem, amelyekben nem tudják első pillantásra beazonosítani a megnevezett szakhoz tartozó szaktudást.

A több diploma nem hatja meg a cégeket

Ezzel párhuzamosan a magyar munkavállalók elkezdtek "diplomát gyűjteni". A kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a kettő vagy három diploma nem növeli jelentős mértékben az esélyeiket. "Az ilyen típusú továbbtanulás inkább a munkaerő-piaci megjelenés elodázására szolgál" - fejtette ki a Menedzsment Fórumnak Mozsár Lívia. Igaz, bizonyos szakpárok - mint például a mérnöki vagy orvosi diploma közgazdász szakkal kiegészítve - kivételt képeznek ez alól, hiszen két teljesen különböző terület ötvözése széles körű elhelyezkedési lehetőségeket biztosít.

Ezzel együtt ma már a frissen végzettek is reális képpel rendelkeznek munkaerő-piaci szerepüket illetően. A Corvinus Egyetem Karrier Irodája által készített felmérésből kiderül: a megkérdezett végzősök mindössze 8 százaléka gondolta úgy, hogy végzés után azonnal el tud helyezkedni. Andrási Mónika, a Karrier Iroda munkatársa szerint esetenként akár 50 pályázatot is be kell adni egy állás megszerzése érdekében.

.



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.