A Toyota februárban lekerült a legkeresettebb autók 10-es listájáról Kínában - közölte a kínai személyautók szövetségének tájékoztatása alapján kedden a China Daily című napilap.
A legnagyobb japán autógyár kínai vegyesvállalata, a FAW Toyota most első ízben nem került be a 10 legtöbb eladást felmutatók közé, miközben a cég maga arról számolt be, hogy februárban 45 ezer 400-as darabszámmal, 30 százalékkal növelte eladásait a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az első zuhanást januárban volt kénytelen megélni a cég, amikor 72 ezer darabot adtak el. Ez a múlt év decemberéhez viszonyítva 16,3 százalékos csökkenést jelentett.
A kínai vásárlók bizalmát megrendítették a visszahívások - erre utal a Sina.com weblapon végzett közvélemény-kutatás is, amely szerint az online válaszadók 73,6 százaléka nem venne Toyotát, vagy Hondát és csak 16,4 százalékuk részesítene továbbra is előnyben japán gépkocsit. A felmérésben március 1-8 között 258 ezren vettek részt, de a válaszadók életkorára vonatkozóan nem közöltek információt.
A Toyota összesen 75.552 RAV4 típusú szabadidő-autót kényszerült visszahívni. Akio Toyoda a Toyota Motor Corp. elnöke március első napjaiban Pekingben járt és nyilvánosan is bocsánatot kért, amiért visszahívásaival "kellemetlenséget és aggodalmat okozott a fogyasztóknak". Akkori tájékoztatóján azt mondta: Kínában 13 százalékkal kívánják növelni eladásaikat.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.