Észak-erdélyi autópálya: megindult a forgalom az első szakaszon


Átadták a forgalomnak kedden az észak-erdélyi autópálya első, 42 kilométer hosszú szakaszát, amely a Kolozs megyei Gyalut (Gilau) és Tordát (Turda) köti össze.

VMR felmérés

Kérjük, vegyen részt az NRC kutatásában, amelynek célja, hogy a honlapok felmérjék látogatóik internet használati jellemzőit, szokásait, véleményét.

Amennyiben véleményével befolyásolni szeretné kedvenc weboldalainak fejlesztési irányvonalát, kérjük töltse ki a kérdőívet.

A kérdőív kitöltése 35 percet vesz igénybe. Segítségét köszönjük!

Ennek az autópálya-szakasznak a megépítésén két éve dolgoznak, a költségek elérik a 423 millió eurót. Románia már 2003 decemberében aláírta a 415 kilométer hosszú autópálya megépítésére vonatkozó szerződést az amerikai Bechtel céggel, és 2004 nyarán nyitották meg az első építőtelepet.

A munkálatokat azonban időközben felfüggesztették egy évre a szerződés újratárgyalása miatt, de a román kormány számára a projekt folyamatos finanszírozása is nehézségeket okozott.

Ennek az első 42 kilométeres szakasznak a megépítését a tavaly leköszönt Calin Popescu Tariceanu liberális miniszterelnök már 2008 végére ígérte, de az amerikai vállalat nem tudta tartani a határidőt, mivel nem kaptak elég pénzt az út megépítésére. Az autópálya első szakaszát így most Emil Boc ügyvivő miniszterelnök avatta fel kedden.

A Gyalu és Torda közötti szakasz lehetőséget teremt arra, hogy a Belső-Erdélyen átutazók elkerüljék Kolozsvárt. Radu Berceanu közlekedési miniszter a múlt héten bejelentette, hogy a Bechtelnek jövőre további 42 kilométert kell megépítenie. A román vezetők szerint a nyugat-romániai Bors és a Torda közvetlen szomszédságában fekvő Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti, 189 kilométer hosszú szakasz megépítése a legköltségesebb a domborzati sajátosságok miatt. Ennek költségeit 2,5 milliárd euróra becsülik. Például csak a Gyalu és az Aranyosgyéres közötti 51 kilométer hosszú szakaszon összesen 30 kisebb híd és völgyhíd megépítését tervezik.

A Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópályát 2013-ig kellene teljes egészében megépíteni. Hivatalosan még nem tűztek ki új határidőt, de kicsi a valószínűsége annak, hogy sikerül tartani az eredeti határidőt, figyelembe véve az eddigi késéseket.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.