Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Európa legnagyobb légicége is megérzi a válságot
A német Lufthansa három sikeres év után újra veszteséges. Európa vezető légitársasága az idei első negyedévben 256 millió eurós veszteséget halmozott fel, pedig a tavalyi utolsó negyedév a globális válság ellenére 44 millió euró nyereséggel zárult.
Az adózás utáni veszteség főként a kereslet visszaesése és egyszeri tételek miatt jött össze. A Fraport, a frankfurti repteret üzemeltető cég részvényei például 35 százalékot vesztettek értékükből, ami 140 millió euróval terhelte meg az anyavállalatot.
A Lufthansa bevétele idén az első negyedben éves szinten 5,6 százalékkal 5 milliárd euróra csökkent. A társaság vezetése arra számít, hogy a következő időszakban további csökken a bevétel, az üzemi eredmény pedig romlik, de az év egészében a pozitív tartományban marad.
A Lufthansa legutóbb 2006 első három hónapjában szenvedett el veszteséget, akkor 98 millió euró volt a mínusz. 2007-ben az adózott eredmény éves szinten csaknem a duplájára, 1,66 milliárd euróra nőtt. 2008-ban visszaesett 599 millió euróra, az üzemi eredmény viszont minden várakozást felülmúlt, és 1,35 milliárd eurót tett ki.
A Citigroup elemzése szerint az európai légitársaságok együtt összesen 1,8 milliárd euró veszteséget szenvednek el az idei első negyedévben, főként az üzleti utak és a teherforgalom jelentős visszaesése miatt, a teljes utaslétszám pedig 8 százalékkal csökkenhet az egy évvel korábbiról.
Az új típusú influenza megjelenése ráadásul tovább ronthat a helyzeten, a Lufthansa mexikói járatainak kihasználtságán azonban - legalábbis egyelőre - nem látszik a betegségtől való félelem nyoma. A társaság szerdai közleménye szerint mindenesetre ezentúl egy-egy orvos is utazik a személyzet tagjaként a Mexikóba tartó vagy onnan érkező valamennyi járaton, és maszkokkal egészítik ki az egészségügyi felszerelést.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









