Európai hírek nyugtatták Ázsiát is


A csütörtöki sikeres európai kötvényaukciók hírére pénteken a vezető ázsiai részvényindexek többsége is emelkedéssel zárta a hetet. Csak a kínai piac lógott ki lefelé a sorból, a Shnaghai Comopsite "szokás szerint" külön utakon járt.

8500 ponton fejezte be a hetet a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 1,36 százalékkal volt magasabb a csütörtöki záróértéknél. Közben a hongkongi Hang Seng 0,32 százalékkal kapaszkodott feljebb a kereskedés második felére, a Shanghai Composite viszont 1,34 százalékos mínuszba csúszott vissza. 0,6 százalékkal zárt csütörtöki értéke felett a dél-koreai Kospi, míg a tajvani tőzsde vezető indexe minimális lecsorgással fejezte be a hetet.

Elsősorban a csütörtöki sikeres európai kötvényaukciók nyugtatták meg a befektetőket: Spanyolország a tervezett ötmilliárd euró dupláját tudta értékesíteni, míg Olaszország jelentősen csökkenő hozamok mellett dobott a piacra kincstárjegyeket. Ezek az aukciók azt jelezték, hogy továbbra is van érdeklődés az eurózóna perifériás államainak kötvényei iránt, vagyis nem kell egyelőre aggódni a finanszírozás miatt. Ráadásul az EKB kamatdöntő ülése után Mario Draghi, a jegybank elnöke is tartogatott egy apró pozitív hírt, mely szerint a tavalyi év végén kissé javultak az európai gazdasági körülmények.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

A jó hírek elsősorban a nyersanyagipari részvényeket és az exportra termelő vállalatok papírjait húzták felfelé. A PetroChina például 1,67 százalékkal erősödött, míg a China Coal Energy 2,04 százalékkal állt tegnapi értéke felett a kereskedés második felében. Ausztráliában a BHP Billiton 0,63 százalékot tudott javítani, a Fortescue Metals pedig 1,93 százalékos pluszban volt.

Japánban az exportőröknek volt jó napjuk, hiszen a Honda 3,36 százalékkal kapaszkodott csütörtöki értéke fölé, a Mazda 1,56 százalékkal drágult, míg a Sharp 2,02 százalékkal ért többet, mint egy napja. A hongkongi piacon a kínai bankok és ingatlancégek hozták az emelkedést, a Bank of China például 2,27 százalékkal kapaszkodott tegnapi értéke fölé, míg a Hang Lung Properties 1,68 százalékos pluszt hozott össze.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.