Év végére elkészülhet a Kerepesi úti megapláza



Az idei évben várhatóan átadják a volt ügető helyén épülő Arena Plázát, az év második felében pedig az Álomsziget-beruházás is megindulhat - hangzott el a Plaza Centers szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a cég új vezérigazgatója is bemutatkozott. A társaság Romániában is nagyobb volumenű fejlesztésre készül, derül ki az mfor.hu tudósításából.

A Plaza Centers Hajógyári-szigeti beruházása (Látvány- terv, forrás: dreamisland.hu)

Három megaprojekt kivitelezését tervezi a régióban a Plaza Centers, amelyek közül kettő Magyarországon valósul meg - mondta el Ran Shtarkman, a Hollandiában bejegyzett, izraeli tulajdoni háttérrel rendelkező cég új vezérigazgatója. A menedzser 2002-től tavaly őszig pénzügyi igazgatóként tevékenykedett a társaságnál.

Nemsokára kész az Arena Plaza

A vállalat az idei év végén tervezi átadni a Kerepesi úti volt ügető helyén épülő Arena Plaza Mallt. A cég szerint a 180 ezer négyzetméteres beépített területtel rendelkező bevásárlóközpont az egyik legnagyobb ilyen létesítmény lesz Közép-Kelet-Európában. A jól ismert brandek (Tesco, Electroworld) mellett házon belül helyet kapnak olyan világmárkák is, amelyek eddig Magyarországon nem voltak jelen. Ezekről azonban több információt egyelőre nem árult el a társaság.

Az Arena Plaza külső látványterve (Forrás: Plaza Centers)
Félmilliárdos telek

A Nemzeti Lóverseny Kft. veszteségeinek kiegyenlí- tésére adta el ingatlanjai- nak egy részét hét évvel ezelőtt a francia Bouy- gues építőipari vállalat- nak. A cég félmilliárd forintot fizetett a Kft.-nek, emellett felújította a 2005-ben átadott Kincsem Parkot egy több éves beruházás keretében.

A helyszínen várhatóan háromezer parkolóhelyet létesítenek majd, illetve egy 22 termes mozi - egy IMAX-teremmel- várja az érdeklődőket. Az üzlethelyiség területe hatvanhat ezer négyzetmétert ölel fel, ebből a Tesco területe 10 ezer négyzetmétert tesz ki. A bérlemények értékesítésével megbízott amerikai cég még tárgyal különböző cégekkel.

A Kerepes úti beruházást eredetileg a terület korábbi tulajdonosa, a Bouygues építőipari vállalat kívánta megvalósítani. Végül a francia cég a Plaza Centersnek értékesítette a tervrajzot a telekkel együtt. A Bouygues addig óriási energiát fektetett az üzletbe: az 1998-ban a Nemzeti Lóverseny Kft.-vel kötött megállapodás értelmében teljes egészében felújította a Kincsem Parkot.

Indulhat az Álomsziget-projekt

A magyar Las Vegasként is aposztrofált hajógyári beruházás, az Álomsziget építése a tervek szerint 2007 második felében kezdődhet meg. A kikötő építését, szállodák, szórakoztató és pihenő központok, kaszinó létesítését is tartalmazó fejlesztés befejezésére várhatóan 2012-ben kerül sor.

Az Álomszigetre az egész világról várják majd a turistákat és a szórakozni vágyókat. A megvalósításában az MKB Bank és a CP Holdings a partnere a cégnek. A Hajógyári-sziget 27 százalékát tervezik beépíteni, úgy, hogy közben a jövőben a Sziget Fesztivált továbbra is megrendezhetik a helyszínen - írta korábban az mfor.hu.

Álomsziget: Másfél milliárd eurós beruházás (Látványterv, forrás: dreamisland.hu)
Casa Radio Bukarestben

Bukarest szívében 3-4 év alatt kívánja létrehozni a szállodáknak, irodaépületeknek és sportcentrumoknak is helyt adó Casa Radio nevű bevásárlóközpontot a Plaza Centers. A beruházásban 15 százalékos részesedéssel a román kormány is partnere a vállalatnak, illetve 10 százalékkal két török cég is beszállt az üzletbe.

A fejlesztés érdekessége, hogy a területen Nicolae Ceausescu 17 évvel ezelőtt a Lélek Múzeumát kívánta létrehozni. A területet a társaság tavaly decemberben szerezte meg, az építkezést 2011-ig kívánja lezárni.

Az óbudai fejlesztés a legköltségesebb

A három nagy projekt közül a legnagyobb értékű az óbudai beruházás, amelynek értéke eléri a másfél milliárd eurót. Az Arena Plaza-fejlesztés 250 millió eurót, a Casa Radio 700 millió eurót emészt fel. A régióban tervezett további hét kisebb fejlesztés összértéke nem haladja meg a 700 millió eurót.

A Plaza Centerst tavaly ősszel vezették be a londoni tőzsdére, miközben a cég anyavállalatát, az Elbit Medical Imaging Ltd-t az USA-ban is jegyzik. "Meglepően jól fogadták Londonban a cég papírjait" - jelentette ki Ran Shtarkman. Az első kibocsátásra 300 millió amerikai dollár értékben került sor, a vállalatot pedig több mint egymilliárd dollárra becsülték.

Több mint 10 éve Magyarországon

A Plaza Centers 1996-ban jelent meg Magyarországon, ahol eddig 16 bevásárlóközpontot épített, amelyeket később értékesített is. Az Arena projekt a 17. lesz a sorban, amelynek üzemeltetését - a jelenlegi tervek szerint - a társaság végzi majd. A cég a jövőben Indiában kíván terjeszkedni, ezen kívül pedig Lettországban és Görögországban is bonyolít le projekteket.

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.