Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Évente 21,34 milliót kap Csányi a Moltól
Tavaly átlagosan 4,1 millió forint (havi közel 350 ezer forint) tiszteletdíjat tehetett zsebre egy hazai tőzsdei cég igazgatósági tagja, amennyiben azokat a cégeket vesszük figyelembe, amelyek fizetnek ilyen jogcímen a testület tagjainak - derül ki a társaságok javadalmazási nyilatkozataiból a Napi Gazdaság összeállítása szerint.
Ennél is többet, átlagosan közel 370 ezer forintot kapnak az igazgatósági elnökök. Lényegesen kevesebbet keresnek viszont a felügyelőbizottságok tagjai (fb), miután az átlag 172 ezer forintot tesz ki, míg az fb-elnökök 255 ezer forintot tehetnek havonta zsebre.

Csányi: nagyon kockázatos a tranzakciós adó
Csányi: remélem, nem jönnek már újabb adók
Csányi: Magyarország alááshatja hitelességét
Csányi Sándor: a devizahitelek átváltása miatt elszabadulhatnak a kamatok
Robbanásszerűen nőhet az OTP nyeresége a következő években
Csányi Sándor a válság kormányosa
A fix díjat fizető cégek közül a 2008-as évhez hasonlóan tavaly is a TVK bizonyult a legbőkezűbbnek, ahol az igazgatóság tagjai évi 50.000 eurót kaptak tisztségükért. Ehhez jön még az egyik it-tag 12.000 eurós utazási költségtérítése. Ugyanilyen címen részesült 4.500 euróban, 10.000 eurós éves díján túl az egyik fb-tag.
Igen bőkezű a javadalmazások terén a petrolkémiai cég fő tulajdonosa, a Mol is. Az olajipari vállalat kizárólag külső igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak fizet - egyénenként változó mértékű - tiszteletdíjat. Így Hernádi Zsolt elnökként nem kap ilyen juttatást, és ugyanez a helyzet Mosonyi György vezérigazgatóval is. Jól jár viszont az OTP első embere, Csányi Sándor, hiszen az elfogadott szabályok szerint amennyiben az elnök nem külsős, akkor az alelnököt illeti meg az elnöki tiszteletdíj. Így a legmagasabb összeget, 21,34 millió forintot Csányi Sándor kapja meg évente az igazgatóságban.
Csányi, aki az OTP elnöki posztját is betölti, a banknál ennél jóval kevesebbet, 8,52 milliót vehet fel évente, ami havi 710 ezer forintot jelent. A banknál az fb elnöke mellett annak alelnöke is havi 690 ezer forintos javadalmazásban részesült - írja a lap.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









