Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Évi százezer Mercedes készül majd a kecskeméti Daimler-gyárban
Mintegy kétszázmilliárd forintos beruházással Kecskeméten építi fel első kelet-európai gyárát a német Daimler autógyártó vállalat. A 2500 főnek munkát adó üzem 2012-ben nyithatja meg kapuit, és évente minimum százezer újgenerációs A- és B-osztályú Mercedest állít majd elő. Mfor.hu háttér.
Kecskemétre is begurul (Mfor-montázs) Magyarország szempontjából az utóbbi évek egyik legnagyobb jelentőségű beruházását jelentette be szerdán a Daimler, amely hazánkat választotta új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. A német óriásvállalat mintegy 800 millió eurós (mintegy kétszázmilliárd forintos) beruházással Kecskeméten létesít majd autógyárat, amelyben újgenerációs A- és B-osztályú Mercedes-modelleket fog gyártani.
2500 munkahely jön létre
A Dow Jones hírügynökség szerint a német konszern azonnal hozzákezd a beruházás előkészítéséhez, az építkezés pedig 2009-ben kezdődik el. A gyártás a tervek szerint 2012-ben indul 2500 dolgozóval, ezen felül a beszállítói körben további tízezer munkahely létesülhet, mondta el kormányszóvivői tájékoztatón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A beruházás összefüggésben áll azzal, hogy a Mercedes-Benz a jövőben még több prémium kategóriájú gépkocsit fog kínálni az alacsony fogyasztású kompakt gépjárműosztályban. A cég saját közlése szerint az A- és B-osztállyal már jelenleg is vezető a prémium szegmensben a kompakt gépkocsik gyártói között, s a jövőben a jelenlegi kettőről négyre kívánja növelni kompakt autó modelljeinek számát.
Sajtóhírek szerint a két új modell egyike a Mercedes kisméretű sportautója (SUV) lehet, amely a BMW tervezett X1-es típusának lesz a vetélytársa; a másik pedig esetleg egy coupé modell. Szakértők szerint az ilyen irányú fejlesztésekre azért van szükség, mert – az égbe szökő üzemanyagárak és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos szigorítások miatt – világszerte növekszik a kereslet a kisautók iránt.
Évi százezer Mercedes
Bár a kecskeméti gyár tervezett kapacitásáról a cég egyelőre nem kívánt nyilatkozni, Gyurcsány Ferenc szerint kezdetben 100 ezer darab A és B kategóriájú Mercedest gyártanak majd az alföldi városban. Ezzel összhangban a Dow Jones hírügynökség is utalt a vezetés egyik korábbi nyilatkozatára, miszerint évente legalább százezer autónak kell legördülnie egy üzemben a gyártószalagról ahhoz, hogy a befektetés megtérüljön. A németországi Rastattban egyébként tavaly több mint 282 ezer A és B osztályú Mercedes készült, a Daimler pedig összesen 1,3 millió kocsit adott el 2007-ben.
A csökkenő iparűzési adó, a város logisztikai helyzete, a főiskolai és a szakiskolai oktatás, valamint az egyéb feltételek gyors biztosítása alapvetően hozzájárulhatott ahhoz, hogy a német vállalat Kecskeméten építi fel új gyártóüzemét - mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere. Emlékeztetett arra: a közgyűlés gazdaságélénkítést szolgáló korábbi döntése értelmében a helyi iparűzési adó két százalékról fokozatosan 1,5 százalékra csökken öt év alatt a városban. A Daimler beruházást előkészítő szakemberei átvilágították Kecskemétet, felmérték az infrastruktúra, a szakképzés, a munkaerőpiac, az egészségügy és a szociális ellátás rendszerét, valamint a város gazdálkodását és adórendszerét - mondta a polgármester. A település különböző kedvezményeket nyújt a német befektetőnek, amelyeket azonban egyelőre nem hoznak nyilvánosságra.
Forrás: MTI
A magyarországi üzem létrehozásával párhuzamosan egyébként a németországi gépkocsigyártásba is invesztál a cég: a Sprinter düsseldorfi és ludwigsfeldei gyártásának nemrég eldöntött bővítésén kívül most körülbelül 600 millió eurót ruház be Rastattban az új kompakt gépjármű-generációba, idézte az MTI Dieter Zetschét, a Daimler AG igazgatótanácsának elnökét.
Miért épp Magyarország?
Ami a most bejelentett beruházást illeti, a Die Welt című német újság szerint a Daimler két fő ok, a drága németországi gyártás és az óriási kelet-európai kereslet miatt döntött úgy, hogy felépíti térségünkben első üzemét. A konszern szóvivője szerint azért esett épp Magyarországra a választás, mert itt a legjobbak a feltételek számukra az új gyár létrehozásához. Ezzel kapcsolatban külön kiemelte az infrastruktúrát, a logisztikát, a munkaerő biztosítását és a munkabérek alakulását. "Olyan gyártóhelyszínt kerestünk, ahol biztosítani lehet a márkával szembeni magas követelményeket" – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc szerint a választásban szerepet játszott a Kecskemét környékén rendelkezésre álló modern közlekedési infrastruktúra is.
Az üzem építéséért – amit a miniszterelnök Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházásának nevezett – hazánk legalább három országgal versenyzett. Gyurcsány szerint a Daimler a befektetőknek adott szokásos támogatási csomagot kapja, ami adó jellegű kedvezményt, képzési támogatást, illetve készpénzt tartalmaz. Annyit még elárult, hogy hazánk az uniós keretek között adható maximális támogatást ajánlotta fel a német vállalatnak. A részleteket a szerződés aláírása, illetve az Európai Unió jóváhagyása után hozzák nyilvánosságra.
Lesz-e elég munkaerő?
Az egyelőre kérdéses, valóban képes lesz-e Kecskemét és térsége megfelelő számú és minőségű munkaerőt biztosítani a Daimler számára. Külföldi befektetők ugyanis rendszeresen arról panaszkodnak, hogy bizonyos területeken nem találnak elegendő dolgozót hazánkban – különösen szakmunkásokból nagy a hiány.
Információink szerint hasonló gondokkal küzd például a Szolnokon vasúti alumínium-kocsitesteket gyártó üzemet építő svájci Stadler, amelynek 150 képesített alumínium-hegesztőre van sürgősen szüksége. Utóbbi üzem egyébként 2008 utolsó negyedévében fogja megnyitni kapuit, és teljes kapacitás esetén mintegy kétszáz embert foglalkoztat majd.
W. B.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









