Legalább kétezer, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványon keresztül nyugdíjban részesülő idős művész - többük a Kossuth-díj vagy más rangos kitüntetés tulajdonosa - nem kapta meg februárban a megélhetéséhez szükséges járandóságát - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
hirdetés
A napilap a közalapítványtól származó információkra hivatkozva azt közölte: az elmaradás oka, hogy bár már tavasz van, a szocialista Hiller István által vezetett Oktatási és Kulturális Minisztérium még mindig nem tette a szervezet elé az idei támogatási szerződést, amely alapján az öregségi nyugdíjakat egész évben folyósítják. Mint írták, januárban is csak azért tudtak fizetni, mert a tavalyról megmaradt maradványösszegből sikerült átcsoportosítani a szükséges pénzeket.
A művészek nyugdíjának elmaradásáról a Magyar Nemzet is beszámolt csütörtöki számában, a lap szerint 2.050 nyugdíjasról van szó, akiknek összesen 100 millió forint járandóságot nem tudnak fizetni.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.