Ezreket rúghat ki az E.ON a német atompolitika miatt


A német energiaipari óriás, az E.On csökkentette idei évi várakozásait, és több ezer munkahely leépítését fontolgatja miután a második negyedévben másfél milliárdos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

mfor trader

Apple részvényeket venne? Esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

mfor trader

A cég Q2-es vesztesége 1,58 milliárd euróra lett az előző év ugyanezen időszaki 1,63 milliárdos profitjával szemben. Az cég tevékenységének összes területés komoly visszaesés tapasztalható a német atomerőművek bezárása miatt.

Az E.ON várakozása szerint a cég profitja 2011-ben 2,1 és 2,6 milliárd euró között lesz, emiatt a korábbi 1,30 eurós osztalékterveket 1 euróra csökkenti.

A cég megpróbál 1,5 milliárd eurót megtakarítani egy év alatt és 9-11 ezer munkahely lehet veszélyben a kövekező időszakban.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.