Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ezúttal 3 millióra bírságolta a CIB Bankot a PSZÁF
A Pénzügyi Békéltető Testület javaslatára a pénzügyi felügyelet a pénzügyi fogyasztói jogvitára vonatkozó rendelkezés megsértése miatt 3 millió forintra bírságolta a CIB bankot.
A PSZÁF a banknál a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) 2011. október 25-i jelzése szerint hivatalból fogyasztóvédelmi eljárást folytatott le. Ez annak megállapítására irányult, hogy a bank a PBT által folytatott békéltetési eljárás során az őt terhelő kötelezettségének eleget tett-e, vagyis együttműködő magatartást tanúsított-e.
A felügyelet megállapította, hogy a CIB Bank felszólítások ellenére sem tett eleget a szóban forgó kötelezettségeknek, ugyanis a PBT általa kért nyilatkozatot hiányosan tette meg, és így nem nyilatkozott teljes körűen az üggyel kapcsolatban, és a békéltetési eljárásban kitűzött meghallgatáson sem jelent meg. Így a PSZÁF arra a következtetésre jutott, hogy a bank a fogyasztói jogvita rendezésére irányuló eljárást súlyosan akadályozó magatartást tanúsított, és hátráltatta a PBT törvényben foglalt feladatának ellátását.
"Magatartásával a jogalkotók által a fogyasztók érdekében létrehozott új intézmény alapjainak és működésének jogszerűségét kérdőjelezi meg" - derül ki a felügyelet állásfoglalása a honlapon megjelent határozatból. A 3 millió forintos bírság meghatározásánál az eset súlya mellett azt is figyelembe vette a PSZÁF, hogy a CIB Bank már harmadik alkalommal sértette meg az együttműködési kötelezettséget.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









