A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - szerdán egy belső leiratból idézett, amely szerint a délelőtt 10 óra után felszálló, két és fél óránál rövidebb repülési idejű járatokon az utasok a jövő héttől nem kapnak ingyenes ételt, sőt, még rágcsálnivalót sem. A cég olyan "fapados" versenytársak gyakorlatát veszi át ezzel, mint a Ryanair vagy az easyJet, írta a brit lap. A The Sun értesülése szerint a BA - a legnagyobb brit légitársaság - évente 22 millió font megtakarítást remél az intézkedéstől. A British Airways a hosszú távú járatokon továbbra is teljes körű szolgáltatást kínál.
A The Sun beszámolója szerint a brit légi utaskísérők szövetsége a tagok körében terjesztett feljegyzésében "belső szabotázzsal" vádolja Willie Walsh vezérigazgatót és a szolgáltatások kurtítását kezdeményező Mark Hassell utaskapcsolati igazgatót.
Walsh azonban nemrég kijelentette egy állománygyűlésen, hogy a British Airways a jelenlegi, rendkívül rossz üzleti környezetben "a túlélésért küzd", jóllehet iparági elemzők később ezt túlzásnak nevezték.
A BA mindazonáltal valóban rekordveszteséget jelentett márciussal zárult pénzügyi évéről: a cég az egy évvel korábbi, 712 millió font adózott eredmény után tavaly 375 millió font veszteséget termelt adó után. Ez a legrosszabb eredmény a vállalat 1987-es privatizációja óta.
A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának drasztikus visszaesését szenvedi meg. Egyik fő bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City bankárainak utaztatása volt, akik első osztályon vagy üzleti osztályon repültek, főleg a transzatlanti járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt.
hirdetés
A BA nemrégiben terveket jelentett be arra, hogy több hosszú távú járatán csökkenti az első osztályú helyek számát. Willie Walsh vezérigazgató - jelképes gesztusként - közölte, hogy júliusban ingyen dolgozik, és erre ösztönözte az alkalmazottakat is. Az ötlet azonban nem talált lelkes fogadtatásra: a szakszervezetek hangsúlyozták, hogy Walsh évente több mint 700 ezer font jövedelmet visz haza, vagyis megengedhet magának egy hónapnyi ingyenmunkát, az utaskísérők és a kiszolgáló személyzet tagjai viszont nem.
Walsh néhány hete, külföldi tudósítóknak tartott londoni háttértájékoztatóján azt mondta: a polgári repülést sújtó jelenlegi válság sokszorta mélyebb annál, amelyet az ágazat a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadás után átélt. Az MTI kérdésére, hogy a 2001-es, vagy a jelenlegi válságot tartja-e nagyobbnak, Walsh kijelentette: a mostani "bármely mércével mérve tízszer, hússzor, harmincszor súlyosabb", mint az amerikai merényletsorozat utáni volt.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.