Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Fazekas: létrejön a Mura, Rába, Duna bioszféra rezervátum
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Gödöllőn írja alá osztrák, szlovén, horvát és szerb kollégájával azt a miniszteri nyilatkozatot, amely alapján előkészítik a Mura, a Rába és a Duna bioszféra rezervátum létrehozását - mondta a magyar tárcavezető kedden a víz világnapja alkalmából tartott budapesti ünnepségen kedden.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a víz természeti ereje egyre inkább gazdasági erővé válik, a tiszta édesvíz kontinensek jövőjét képes meghatározni, így átgondolt tervezésre, magasan képzett szakemberekre, jól működő vízügyi igazgatóságokra, karbantartott csatornákra, zsilipekre, gátakra, tározókra van szükség ahhoz, hogy a víz valóban kincs legyen, ne pedig pusztító elem.
Emlékeztetett: Magyarországon 2010-ben több csapadék hullott mint bármelyik évben a mérések kezdete óta, és az elvezető árkokba, csatornákba átemelt több mint 2,8 milliárd köbméter belvíz is rekordnak számít.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







