Februárban eldől, összeomlik-e az e-bevallás



Jövőre a legfrissebb becslések szerint egymillióan lesznek kötelesek elektronikusan benyújtani adóbevallásaikat. Ők azok, akik az APEH szemszögéből kifizetőnek minősülnek: vállakozások, egyéni vállalkozók és adószámmal rendelkező magánszemélyek. Február közepén három olyan bevallási határidő is lesz, ami széles kört érint, vagyis bő egy hét alatt kiderül, bírja-e a rendszer a megpróbáltatásokat. Mfor.hu háttér.

Februárban kiderülhet, bírja-e a rendszer a terhelést

"Reméljük, bírni fogja" - válaszolta Nagy József, az adóhivatal főosztályvezetője egy szerdai sajtóbeszélgetésen arra a kérdésre, megbírkózik-e a rendszer egy esetleges rohammal. Jelenleg csúcsidőben, vagyis a negyedéves áfabevallások idején, huszadikán és a járulékfizetés idején, vagyis 12-én bonyolódik a legnagyobb forgalom az ügyfélkapun keresztül.

Összesen 75 ezren vallanak be elektronikusan. Július 20-án 103 ezer, október 20-án pedig 106 ezer bevallás érkezett az adóhivatalhoz, a legnagyobb forgalomban pedig óránként tízezer.

Az elvégzett tesztek azt mutatják, hogy jövőre óránként 200 ezer bevallás befogadására lesz alkalmas a rendszer. Kérdés, ez elég lesz-e. Februárban mindenestre minden eldől - ismerte be az adóhivatal is. Akkor ugyanis egymás után nagy tömegeket megmozgató bevallási határidők sorakoznak egymás mellett.

350 ezer főről nem tud az APEH

A jövő évtől elektronikus adóbevallásra kötelezett egymillió ember közül eddig 650 ezren regiszt- rálták magukat az ügyfél- kapun - vagy bíztak meg egy-egy könyvelőt az elektronikus bevallás elkészítésével. Az érintettek egyharmada, 350 ezer fő azonban a második felszólításra sem reagált decemberig. Ha nem teszik meg a megfelelő lépéseket az érintettek a helyi onkmányirodákban, akkor tetemes, 500 ezer forintos mulasztási bírságra számíthatnak.

Február az adózási gócpont

Február 12-e a járulékfizetés és havi bevallás határideje. Rögtön ezt követően, 15-én van az egyéni vállalkozók éves bevallásának végső dátuma - mintegy 440 ezer egyéni vállalkozóról van szó. Végül február 20-án egyebek mellett a havi áfabevallást kell benyújtani.

A statiszták szerint a vállalkozások szinte egyöntetűen az utolsó percre hagyják a bevallások beadását, vagyik arra lehet számítani, hogy jövőre lesznek olyan napok, amikor több mint egymillió bevallást érkezik majd be.

Az adóhatóság most folytat egyeztetést a Pénzügyminisztériummal arról, hogy miként kezeljék a technikai hibákat jövőre. Az idén egyfajta türelmi időt kaptak a vállalkozások. Ha valamilyen hiba miatt nem tudták beadni a bevallásokat - leállt az ügyfélkapu vagy a nyomtatványokat visszadobta a rendszer -, nem kellett mulasztási bírságot fizetni.

Valószínűleg hasonlóan engedékenyek lesznek jövőre is: ha bebizonyosodik, hogy a vállalkozás mindent megpróbált, mégsem sikerült hibátlan bevallást beadni - ez lehet egyébként a könyvelő szoftver hibája is -, nem kell a 200 ezer forintos mulasztási bírságtól tartani.

.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.