Fejlesztőközpontot hozna létre hazánkban a Cisco


Fejlesztőközpontot, valamint üzleti befektetéshez kapcsolódó projekteket tervez a következő hónapokban Magyarországon a Cisco – tudta meg a Világgazdaság Rékasi Tibortól, az amerikai infokommunikációs cég itteni leányvállalatának a vezetőjétől.

A fejlesztőközpont keretében hálózati technológiával foglalkozó szakértői központ létrehozását tervezik. A projektbe azon hazai felsőoktatási intézmények közül vonnak majd be néhányat, amelyek évek óta részt vesznek a vállalat globális Cisco Hálózati Akadémia programjában. Az ügyben már folynak a tárgyalások az érintett szervezetekkel, döntés még az idén várható.

A Cisco Magyarországon tíz éve indította el a fő profiljához, az infokommunikációs hálózatokhoz szükséges szaktudás elsajátítását lehetővé tévő programot, erre az eddig eltelt idő alatt mintegy 300 millió forintot fordított. Jelenleg több mint 90 helyen van ilyen jellegű oktatás, a már végzettek száma meghaladja a 2500 főt.

Az üzleti befektetési projekt kapcsán az idén várhatóan már Magyarországon is lehet kézzelfogható eredménye a tavaly elindított kockázatitőke-alap munkájának, amely a régióban működő infokommunikációs cégeknek nyújt pénzügyi forrásokat. A 3TS Capital Partners vállalattal közösen létrehozott alap 30 millió eurós jegyzett tőkével indult, és abban a Cisco a meghatározó befektető.

Ahogy Rékasi Tibor fogalmaz, a program gőzerővel halad, itthon több céggel is tárgyalnak, az év végére valamelyikből már konkrét üzlet is születhet. Hozzáteszi, a végső döntés az alap – Ciscótól független – vezetőségének kezében van. A múlt őszi indulás óta Kelet-Európában három szerződés született, a tőkealap egy romániai és két csehországi vállalkozásba szállt be, írja a Világgazdaság.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.