Fejtisztító sört dobott piacra egy brit cég



Egy londoni sörfőzde olyan itallal rukkolt elő a minap, amely enyhíti a másnaposságot. Az utóbbi időben több sörgyár is különlegesnél különlegesebb termékekkel próbálja magához csábítani a fogyasztókat.

A londoni cég az ital kifejlesztése során abból indult ki, hogy az emberek a túlzott italozás utóhatásait általában sörrel vagy kávéval próbálják enyhíteni. A vállalat egyesítette a kettőt, s megszületett a koffeines sör avagy sörös koffein.

A nedűt, amelynek 4 százalékos koffeintartalma egy pohár capuccinóénak felel meg, már forgalomba is hozták az angol fővárosban. A sörfőzde garantálja, hogy az segít a másnaposságon, ráadásul magas koffeintartalma meggátolja az újbóli lerészegedést, adja hírül az MTI.

Mint arról a Menedzsment Fórum korábban beszámolt, a sörgyárak egyre különlegesebb termékekkel rukkolnak elő forgalmuk növelése érdekében. Az Anheuser-Busch például bejelentette, hogy a gyümölcs illatú nedű mellett koffeines, guaranás és ginsenges italokat is forgalomba hoz majd, s ezekkel kimondottan a fiatal korosztály igényeinek kíván megfelelni.

A folyékony kenyér töretlen népszerűsége kihívta a brit kormány haragját, amely szerint útját kell állni a fiatalkorúak egyre nagyobb méreteket öltő alkohol-fogyasztásának. Elemzők szerint Nagy-Britannia legnagyobb söripari konszernje, a Scottish & Newcastle (S&N) ezért kívánja három márka esetében bevezetni, hogy az üveg, illetve doboz címkéjén külön szövegben hívják fel a vásárlók figyelmét a mértéktelen sörivás veszélyeire.

Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.