Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hallgatnak az áldozatok - sok magyar betegszik bele munkájába
A munkahely okozta megbetegedéseknek csupán elenyésző részét jelentik be Magyarországon - tavaly például mindössze pár száz ilyen esetet regisztráltak. A dolgozók inkább befogják szájukat, csak nehogy elveszítsék állásukat – ráadásul szinte lehetetlen bizonyítaniuk, hogy esetleg az ordibálós főnök miatt lyukadt ki majdnem a gyomruk. Mfor.hu háttér.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai szerint tavaly hivatalosan mindössze 254 esetben érkezett bejelentés úgynevezett foglalkoztatási, azaz egészben vagy nagyrészt a munkavégzésre visszavezethető megbetegedésről, mondta el egy keddi háttérbeszélgetésen Nagy Imre.
Csak a jéghegy csúcsát látjuk

Több ponton változhat a Munka Törvénykönyve
Csökkenhet a kölcsönzött munkaerő létszáma az új Munka törvénykönyve miatt
A munkavállalónak kedvezőtlen elemek is kerülhetnek a munkaszerződésekbe
Csak a kollektív szerződésben lehet csökkenteni a pótszabadságot
Munka törvénykönyve: a gyakorlatban dőlhet el, milyen hatása lesz
NGM: méltatlanul érte bírálat a Munka Törvénykönyvét az ILO részéről
Az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet igazgatója az mfor.hu kérdésére hozzátette: ez a szám elenyésző ahhoz képest, hogy valójában mennyien betegednek meg hazánkban munkájuk miatt.
Az ezzel kapcsolatos bejelentések száma az elmúlt szűk harminc évben meredeken visszaesett: 1983-ban még több mint 2500 ilyen esetet regisztráltak, 1990-ben már ezernél is kevesebbet, 2000-ben valamivel több mint ötszázat, az elmúlt években pedig mindössze pár száz ilyen esetre derült fény.
Nagy Imre szerint a jelentős csökkenés nem a helyzet javulására, hanem részben arra vezethető vissza, hogy a munkáltatók félnek a rájuk nézve hátrányos jogkövetkezményektől. A dolgozó pedig azért nem szól, mert állását félti, ráadásul sok esetben nincs is tudatában annak, hogy betegsége a munkájára vezethető vissza.
Szemléletváltásra van szükség
Groszmann Mária, az OMMF munkavédelmi elnökhelyettese ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az emberek általában sem fektetnek túl nagy hangsúlyt az egészséges életmódra, és nincsenek tisztában azzal sem, hogy a munkahely milyen veszélyeket rejt magában ilyen szempontból. A változáshoz tehát elsősorban az egész társadalomban végbemenő szemléletváltásra lenne szükség, emelte ki Groszmann Mária.
Mandrik István, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) Munkavédelmi Bizottsága munkáltatói oldalának elnöke azt emelte ki, hogy a pozitív elmozdulás érdekében olyan rendszert kellene kialakítani, amely feleslegessé teszi a foglalkozási megbetegedések eltitkolását.
Megéri a cégeknek is törődni az alkalmazottakkal
Kevesebb halálos munkahelyi baleset volt az év elején
A MÁV Start az Allianz biztosítóval szerződik a munkahelyi balesetre
Csökkent a halálos munkabalesetek száma tavaly
Belerondíthatnak az idilli Apple-képbe
Sok a munkaügyi szabálytalanság a gyorséttermeknél
Ezzel együtt olyan munkavédelmi politikát kell megalkotni, amelyben a munkahelyi balesetbiztosításnak, egészségnek és biztonságnak kiemelt szerep jut. Ezen belül - tette hozzá - lennie kellene egy olyan biztosítónak, amely helyt áll a foglalkozási megbetegedésekért vagy munkahelyi balesetekért.
Borhidi Gábor, az OÉT Munkavédelmi Bizottsága munkavállalói oldalának képviselője szintén azt a célt tűzte ki, hogy a munkáltatónak ne legyen érdeke a foglalkoztatási betegségek szőnyeg alá söprése - szerinte jelenleg utóbbi helyzet áll fenn. Most inkább négyszemközt "megbeszéli" és "lerendezi" a dolgozóval az esetet, mivel így elkerülheti, hogy neki kelljen állnia a betegséggel kapcsolatos költségeket.
Süketek és mérgezettek
Ami a munkavégzés miatti megbetegedésekkel kapcsolatos adatokat illeti, a bejelentett, zaj okozta halláskárosodások száma 168-ról négyre csökkent az elmúlt szűk tíz évben, a légzőrendszeri megbetegedéseké viszont szinten maradt - évente mintegy száz ilyen eset tudódik ki, többségében szilikózist állapítanak meg a panaszosoknál.
A fertőző megbetegedések száma nyolcvanról mintegy ötvenre mérséklődött az elmúlt évtizedben, míg a foglalkozási bőrbetegségeké ötvenről 18-ra esett vissza - legalábbis a hivatalos statisztikák szerint. Szintén kevesebb lett a bejelentett, munkahelyi vegyi mérgezések száma - 2000-ben még több mint ötven ilyen eset került felszínre, tavaly mindössze kilenc.
A foglalkoztatási betegségek túlnyomó többsége az idősebb korosztályt sújtja - az esetek nyolcvan százalékában negyven, hatvan százalékában pedig ötven év feletti dolgozók érintettek. Esetükben olykor 10-20-30 éves időtávban kellene bizonyítani, hogy a munkájuk tette őket beteggé, ami meglehetősen nehéz.
Stressz a főnök miatt
A munkahelyi és nem munkahelyi okok szétválasztása még rövid időtávon sem könnyű - főleg, ha lelki problémákról van szó. "Nincs olyan orvos, aki ki meri mondani, hogy a fekély a főnök miatt van" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Groszmann Mária.
Szerinte céges oldalról például a stresszoldó tréningek jöhetnek szóba megoldásként, sok esetben azonban - tesszük hozzá - már az is sokat jelenthet, ha a főnöknek sikerül emberi hangra váltania.
Wéber Balázs
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









