Fekete évet zártak az alkatrészgyártók


Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyivel esett vissza a magyarországi autóipari beszállítók forgalma, az elbocsátások mértékét ugyanakkor közzétették, hat százalékos leépítést hajtottak végre tavaly.

Alkalmazottaik hat százalékát bocsátották el átlagosan a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) tagvállalatai – mondta az MTI kérdésére Rupp Herbert, a szakmai érdekképviselet elnöke hétfőn.

A forgalmai adatokkal kapcsolatos kérdést elhárítva arról beszélt, hacsak nem pörög fel meglepetésszerűen a régió gazdasága, Magyarországon az ágazatban idénre nem vár említésre méltó fellendülést”, a kontinens nyugati részén azonban szerinte már megkezdődhet a hegymenet.

Az iparág problémái között említette, hogy több szakmában kevesebben lépnek be a munkaerő-piacra mint ahányan nyugdíjba vonulnak; kevés a forgácsoló-szakember, a hegesztő, a lakatos, de a gépész- és a vegyészmérnök is, ráadásul az országon belüli egyenetlenségeket nem tudják a munkavállalók költözésével kielégíteni.

A magyar munkavállaló sokkal kevésbé mobilis, mint nyugat-európai társa, a környező országokban útra kelni hajlandóak pedig "inkább mennek egy-két határral tovább, nyugatabbra, mint hozzánk" – mondta Rupp Herbert.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.