Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk a végvári katonaság életének bemutatását. Írásunkból kiderül, mit hozott a konyhára egy-egy portya, s mennyit evett hajdan egy katona. (Kipróbálását nem ajánljuk senkinek...)
hirdetés
Múltkori írásaink egyikében bemutattuk, mennyit kerestek egykoron a hadfiak. Megemlékeztünk arról is, hogy az állam jelentős tartozásai miatt gyakorta elmaradt a járandóság kicsengetésével, s ha olykor-olykor mégis adott valamit a vitézeknek, azt gyakran rossz minőségű óborban vagy értéktelen posztóban mérte ki. (A bor amúgy a kritikán aluli kezelési és tárolási körülmények miatt pimpósodott meg. Számos, a felséghez vagy az illetékes kamarához szóló „felirat” maradt meg, amelyben az érintettek követelik, hogy csak friss bódító nedűvel traktálják őket.) Érthető tehát, ha a végváriak - anyagi helyzetük javítása miatt - ki-kicsaptak lest vetni az ellenfél vidékére, várai mellé.
Szép zsákmányra tettek szert 1596 áprilisában Nádasdy Ferenc és Batthyány Boldizsár katonái: nyolcvan megrakott szekeret és ezer ökröt sikerült elhajtaniuk a töröktől, amikor a Győrt ideiglenesen megszálló oszmánokkal összeütköztek. Egy hónappal később, május idusán hat ellenséges katona Zsámbék mellett a székesfehérvári őrség öt hónapnyi zsoldját ragadta el. Ehhez jött még habnak a tortára kettőszáz, élelemmel megrakott szekér és hatszáz ökör.
A fegyverrel szerzett javak jó része a vitézeket gazdagította, amely keresetkiegészítés jól jött a gyakorta évekig elmaradó zsold helyett. A foglyok is bevételt hoztak, hiszen azokat el/bérbe lehetett adni, vagy - amennyiben előkelő embert sikerült leteperni és megkötözni - jelentős váltságdíjat fizettek értük. Rögvest tegyük hozzá, a rangosabb egyéneket a parancsnokok mindig igyekeztek kisajátítani maguknak, s a „szerző” általában csak szerény összeget, javadalmat kapott.
Nem érdemtelen áttekinteni, miféle árak jártak akkoriban: négy bárány épp annyit ért, mint egy köböl jó bor - egy forintot. A juhsajt gurigája hat-nyolc, a tyúk darabja kettő-négy, a libáé nyolc dénár volt. Egy-egy jól megtermett marháért négy-nyolc forintot is elkértek.
A vitézek tekintélyes mennyiségű ételt fogyasztottak. Fél kilogramm szalonna, másfél-két kilogramm kenyér, három-négy liter bor könnyedén lecsúszott a torkukon. Ha tehették, sok húst ettek: a régi konyhák tűzhelyei sokat tudnának mesélni, mennyi birka és marhacsordákat nyeltek el néhány évtized alatt.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.