Félévkor adják át a Technonet központot a Győri Ipari Parkban


Az év közepére készül el a Technonet autóipari technológia kompetencia központ a Győri Ipari Parkban, az uniós támogatással épülő létesítmény az autóiparhoz kapcsolódó innovatív kisvállalkozások letelepedését segíti - mondta a beruházó Innonet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Budavári László közölte, a projektre 400 millió forintot, a fejlesztés első ütemének 80 százalékát nyerték el a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. A fennmaradó 20 százalék önrész.

Az első ütemben 1.600 négyzetméteren irodákat, tárgyalókat, raktárakat, kiszolgáló helyiségeket építettek, s elkészültek a létesítményhez kapcsolódó utak, parkolók is. Az épületet geotermikus energiával fűtik, ezzel csökkentik a környezetterhelést.

A következő hónapokban kerül sor a fejlesztés második ütemére, amelynek során a műhelyszárnyat hozzák tető alá. A műhelyek iránt máris nagy az érdeklődés, a vállalkozások a terület több mint felét előszerződéssel már lekötötték. A mostanáig jelentkező vállalkozások magyar tulajdonban vannak, a fenntartó Innonet azonban olyan külföldi vállalkozásokra is számít, amelyek igénybe veszik majd a Technonet szolgáltatásait.

Az Innonet két meghatározó tulajdonosa, a győri önkormányzat és a Győr- Moson- Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara törzstőke emeléssel támogatta a Technonet projekt megvalósulásához szükséges területvásárlást. A két kisebbségi tulajdonos, az Universitas-Győr Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség a szakmai hátteret és a széles körű innovációs kapcsolatrendszert biztosította a projekt számára - mondta Budavári László.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.