Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Felfüggesztették a Malév közgyűlését - jön az Aeroflot?
Felfüggesztették és harminc napon belül folytatják a Malév pénteki rendkívüli közgyűlését, amelynek összehívásáról még november végén döntött a légitársaság igazgatósága a cég tőkehelyzetének rendezése érdekében.
Borisz Abramovics 49 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az AirBridge Zrt.-ben, amely a 2007 tavaszán lezárult privatizációs pályázaton szerezte meg a magyar légitársaság 99,95 százalékát. A fennmaradó 51 százalék magyar állampolgárságú üzlettársai, Költő Magdolna és Kiss Kálmán tulajdonában van. (Ennek oka, hogy a Malév csak így tarthatta meg nemzeti légitársaság státusát.) A cég irányítását azonban gyakorlatilag teljesen az oroszok vették át: a társaság elnöke Abramovics, vezérigazgatója pedig a régi üzlettársnak számító, orosz származású Leonov Péter. Az igazgatóságnak tagja lett Borisz Abramovics testvére, Alexander Abramovics is.
A Malév pénteki közleménye szerint a közgyűlésen a cég 99,95 százalékos tulajdonosának, az AirBridge Zrt.-nek a képviselői - igazgatóságuk döntésének megfelelően - indítványozták a közgyűlés felfüggesztését és későbbi folytatását.
Malév: rendeződni fog a tőkehelyzet
Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Malév - hasonlóan a légiközlekedési iparág többi szereplőjéhez - az idén számos nehézséggel szembesül; az első félévben a kerozin "hihetetlen mértékű" drágulásával, a második félévben az egyre erősödő világgazdasági recesszióval, majd december 10-től a Budapest Airport munkavállalóinak sztrájkjával kellett szembenéznie.
Mindezek ellenére a légitársaság működik, a péntekre összehívott és harminc napon belül újra összeülő közgyűlés pedig rendezni fogja a Malév tőkehelyzetét, emelte ki a szóvivő.
A sajtóban megjelent, a tulajdonosi szerkezettel kapcsolatos találgatásokkal a Malév nem kíván foglalkozni - tette hozzá, megerősítve, hogy a légitársaság jövőjéről, tőkehelyzetének rendezéséről a közgyűlés hivatott és fog is dönteni.
Abramovics után jön az Aeroflot?
A Napi Gazdaság értesülései szerint Borisz Abramovics 49 százalékos pakettje a Malévot birtokló AirBridge Zrt.-ben hamarosan az orosz Aeroflot légitársasághoz kerül, s a fennmaradó 51 százalékot birtokló két magánszemély is hamarosan kiszáll a cégből.
A lap úgy tudja, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdai ülésén is napirenden volt a Malév ügye: ott az hangzott el, hogy a tulajdonosváltásra vagy most kerül sor, vagy pedig a január közepén esedékes magyar-orosz kormányközi bizottság elé kerül az ügy.
A gyors döntést a Malév nehéz gazdasági helyzete indokolja. Bár a nemzeti légitársaság tulajdonosa idén szeptemberben 30 millió eurós hitelt vett fel az orosz Vnyesekonombanktól, a gondokat ez alapvetően nem oldotta meg (a hitelből eddig 12 millió euró folyt be). A Napi Gazdaság szerint a Malév több mint tízmilliárd forint tartozást halmozott fel a Budapest Airporttal szemben - ezt átütemezték és fizetik -, emellett jelentős összegekkel tartozik más beszállítóknak is.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









