Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Félmilliárdért Concorde-hajtóművet lehet venni az eBayen
Működőképes Concorde-hajtómű vásárolható az eBay aukciós portálon; igaz, az érdeklődők csaknem félmilliárd forintos induló áron szállhatnak be a licitbe.
A szuperszonikus utasszállító repülőgépeket 2003-ban vonta ki a forgalomból a típust üzemeltető két cég, a British Airways és az Air France, gazdaságossági okokra hivatkozva. A futurisztikus külsejű, deltaszárnyú gépek három és fél óra alatt repítették Londonból New Yorkba a hangsebesség kétszeresével mindazokat, akik ezért az élményért hajlandók voltak tízezer fontot - több mint 3,5 millió forintot - kifizetni.
A 18 kilométeres repülési magasságból már jól kivehető volt a földfelszín görbülete, és a világűr mélykék sötétje is felsejlett. A nem mindennapi látványt pezsgő és első osztályú éttermi menü egészítette ki.
Az Air France egyik Concorde-jának 2000-ben bekövetkezett, 113 emberéletet kioltó katasztrófája, valamint a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat azonban megpecsételte a legendás repülőgép sorsát.
A típus egyes példányait múzeumokban, repülőterek kiállítási csarnokká átalakított hangárjaiban lehet megtekinteni - más Concorde-ok pedig darabjaikban jutnak el a rajongókhoz.
Ennek eddigi legfeltűnőbb példája az a Rolls-Royce Olympus hajtómű, amelyet brit tulajdonosa hirdetett meg az eBay internetes árverési portálon, 1,5 millió fontos - 440 millió forintos - induló áron. Az 54 éves Tim Parker a Mail on Sunday című vasárnapi brit lap szerint teljesen működőképes Concorde-hajtóművet kínál megvételre, 17 oldalas gyári kezelési utasítással és a British Airwaystől származó eredetiségigazolással együtt.
Az információtechnológiai tanácsadóként tevékenykedő eladó - aki korábban a BA alkalmazottjaként dolgozott a londoni Heathrow repülőtéren - elmondta: a motort még 2004-ben, a British Airways gyűjtőknek meghirdetett, jótékonysági célú kiárusításán vette. Eredetileg azzal a szándékkal ment el az aukcióra, hogy vesz néhány Concorde-emléktárgyat - evőeszközkészletet, tollakat, egyéb csecsebecsét -, de végül egy komplett Concorde-hajtómű tulajdonosaként távozott.
Parker nem árulta el, hogy mennyiért vette a Rolls-Royce motort, azt azonban felfedte: amikor hazafelé tartott az aukcióról, csak arra tudott gondolni, hogy felesége mit fog szólni. "Valahogy el kellett mondanom a nejemnek, hogy az Audi helyett, amit neki ígértem, egy Rolls-Royce-t vettem, de Concorde-motor formájában".
Mrs. Parker reakciójáról a Mail on Sunday cikkében nem esik szó, de az kiderül, hogy a férj valóságos Concorde-megszállott, gyűjteményében ugyanis több Concorde-ülés, egy külső sebességmérő berendezés és egy hajtóműkompresszor is van. A kollekció fő darabját, a motort azonban most eladásra hirdette meg, abban a reményben, hogy a hajtómű egy magánmúzeumba kerül, vagy más módon lesz megtekinthető az érdeklődők számára.
A szerencsés vevőnek elsőként 35 ezer fontot kell letétbe helyeznie, majd magának kell megszerveznie az 5,5 méter hosszú, 3,5 tonnás Concorde-motor elszállítását abból a zárt raktárból, ahol Parker eddig őrizte.
Az érdeklődők kedd délutánig tehetnek vételi ajánlatot, utána a licit lezárul. Parker közölte: egyetlen feltétele az, hogy a vevő soha ne használja repülésre az egyébként teljesen üzemképes Concorde-motort...
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









