Felpörgött a német autópiac - hat az állami támogatás



Németországban a "roncsprémiumnak" köszönhetően februárban nagy lendületet vett az autóértékesítés, az év eleji megtorpanás után. Fél éven belül először nőttek az eladások, és az idei február tíz év óta a legjobb volt.

A múlt hónapban 278 ezer új autót helyeztek forgalomba Németországban, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, jelentették a VDA autóipari szövetségben kedden. A nehéz gazdasági körülmények ellenére már nem annyira sötétek a német autóipar kilátásai, és az eladások az idén meghaladhatják a hárommilliót - kommentálta a VDA a friss adatot.

Az export azonban változatlanul gyengélkedik, februárban a kivitel 51 százalékkal 202 ezerre esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.

Tavaly a VDA előzetes számításai szerint 3,1 millió új autó kapott rendszámot az országban, a szakmai szövetség az idei évre korábban 2,9 milliós értékesítést jósolt.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.