Felvásárlással bővül a Coop hálózat


A Coop Szolnok Zrt. lesz a Héliker Zrt. 100 százalékos tulajdonosa. A felvásárlásnak köszönhetően 12 új település, 49 élelmiszer üzlettel és 3 C+C szakáruházzal kapcsolódik az ellátási hálózathoz.

Eddigi legjelentősebb akvizícióját hajtotta végre - a Coop csoport tagja - a kelet-magyarországi Coop Szolnok Zrt. azzal, hogy a Héliker Zrt. részvényeit teljes egészében megvásárolta. A 800 főt foglalkoztató szolnoki társaság a lépéssel a keleti régió egyik legjelentősebb élelmiszerellátójává fejlődik.

Jelenlegi 17,5 milliárd forint forgalmát mintegy 9 milliárd forinttal növelheti meg, hálózatának eladóterét a jelenlegi 24 ezerről, több mint  58 ezer négyzetméterre bővíti, a munkatársak létszáma 1500 főt meghaladó lesz.

Az ügylet részeként a Héliker Invest Zrt. a szolnoki társasághoz átkerülő üzlethelyiségeket 15 éves futamidőre tartós bérletbe adja, ezzel biztosítva a lánc hosszú távú működését.

A Coop Szolnok Zrt.-től nem áll távol az akvizíció, az elmúlt években a cég tudatosan és rendszerszerűen bővítette piacát. Ennek eredményeként az utóbbi években a szolnoki társasághoz került a Csongrád megyei ÍV Rt., a Pest megyei Opál Rt., a Fejér és Pest megyei REMA 1000 Kft., a kunhegyesi Nagykun-Ker Zrt., illetve a Tiszafüred COOP Zrt.

Ezek mellett a Coop Szolnok több üzletet vásárolt, illetve zöldmezős beruházásban is terjeszkedett. Ennek részeként épült fel Szandaszőlősön egy COOP szupermarket, amelynek az emeletére költözött a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. központja. Rákócziújfalun és Rákóczifalván szintén zöldmezős beruházásban nyitott egy-egy új COOP bolt is.

A cég a Héliker felvásárlása előtt már 45 településen 83 Coop üzlettel, 3 szakáruházzal, 1 C+C szakáruházzal volt jelen, a Héliker akvizícióját követően további 12 új település, 49 élelmiszer üzlettel és 3 C+C szakáruházzal kapcsolódik az ellátási hálózathoz.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.