Felvásárlással kavarná fel az állóvizet a Samsung


3,2 milliár dollár körüli összegért felvásárolhatja a háttértárolókat gyártó SanDisket a Samsung Electronics Co., mellyel a dél-koreai vállalat alaposan átrendezné a nehézségekkel küzdő iparágat.

„Megvizsgáljuk a különféle lehetőségeket a SanDisc-kel kapcsolatban, azonban egyelőre még semmilyen döntés nem született az ügyben” - közölte James Chung, a vállalat szóvivője.

Elemzők szerint az amerikai cég felvásárlása jelentősen átalakítaná a memóriakártyák és pendrive-ok piacát, számol be a Reuters hírügynökség.

„Az ügylet létrejötte óriási kárt okozna a rivális Toshibának” - közölte Yoshihisa Toyosaki, a J-Star Inc. technológiai kutatócég vezetője. A Toshiba ugyanis azt tervezte, hogy a SanDisc-kel együttműködve közel duplájára emeli chipgyártó kapacitását.

A SanDisc közleményben jelezte, hogy számos piaci szereplővel – beleértve a Samsungot is – folytatnak tárgyalásokat üzleti lehetőségekről, azonban további információkat nem kívántak közölni.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.