Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Felvásárolja vetélytársát a Generali
A legnagyobb olasz biztosító, a Generali 3,85 milliárd euróért felvásárolja hazai versenytársát, a Toro Assicurazionit.
A Generali részvényenként 21,20 eurót fizet a Toro-részvények 65,5 százalékáért, amelyek a De Agostini kiadó tulajdonában vannak. A Generali a maradék részvényekre is készpénzes ajánlatot tesz, ugyanezen az áron, valószínűleg augusztus végéig. Az ügylettől azt várja, hogy egy részvényre jutó eredményét jövőre 6 százalékkal, 2009-ben már 11 százalékkal növeli.
A Generalira részvényesei az utóbbi időben erős nyomást gyakoroltak, hogy használja fel bőséges készpénzállományát. A cég márciusban részvény-visszavásárlást, és német, svájci és osztrák részlegeiből a kisebbségi részvényesek kivásárlását ígérte, de most ezek helyett inkább a konkurens megvételére költi a pénzt.
Az ügylet létrejötte után a Generali az életbiztosításon kívüli olasz biztosítási piac 22 százalékát mondhatja magáénak, a korábbi 15,6 százalék után. Vezető szerepe az életbiztosítások piacán 27 százalékos részesedéssel továbbra is megmarad.
A Toro piaci tőkeértéke 3,78 milliárd euró jelenleg, miután az ügylet bejelentése 25 százalékkal 20,81 euróra erősítette a cég részvényeit.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







