Felvásárolták az EMI-t



Sikeres ajánlatot adott a Terra Firma magánbefektető csoport az EMI zenei kiadóra: a részvényesek kilencven százaléka támogatta a felvásárlást.

A szerdai határidőre a társaság részvényeseinek 90,3 százaléka fogadta el a 2,4 milliárd fontos felvásárlási ajánlatot az angliai vállalattól, melynek élén Guy Hands kivásárlási specialista áll.

A kilencven százalékos szint felett a Terra Firma gond nélkül megveheti az EMI fennmaradó részvényeit. A kiadó olyan nagy nevekkel dolgozik, mint a Coldplay, Robbie Williams és a Chemical Brothers.

Az EMI radikális rekonstrukciós tervet jelentett be egy évvel ezelőtt, melynek keretében állások százait szünteti meg Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. A vállalat augusztus hatodikán kivonul a tőzsdéről.

Az EMI igazgatótanácsa májusban javasolta a cég részvényeseinek, hogy fogadják el a Terra Firma ajánlatát, de számos részvényes várakozó álláspontra helyezkedett, bízva a konkurens Warner ajánlatában. Ennek megtételét egy korábbi közlés szerint fontolgatta is a Warner.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.