Felvették a kétezredik munkatársat a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában


December elsején kezdte meg munkáját a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kétezredik alkalmazottja, vagyis a cég elérte az év végéig tervezett személyzeti létszámot - közölte csütörtökön Frank Klein gyárigazgató.

"Tavaly év végére összeállt a gyár törzsgárdája, akkor kereken 700 munkatársunk volt, ma átléptük a 2000-es létszámot, és a következő évben tovább folytatjuk a toborzást, hogy elérjük a kitűzött 2500 főt" - olvasható Frank Klein gyárigazgató MTI-nek eljuttatott közleményében.

A gyárigazgató szerint jó úton haladnak, mert eddig minden pozícióra sikerült megfelelő szakembert találniuk.

Frank Klein gyárigazgató hozzátette: a gyár 2012-ben elsősorban gyártási területekre keres munkatársakat, akiket főleg Kecskemét és tágabb környezetéből toboroznak.

A termelési előkészületek terv szerint haladnak - közölte a gyárigazgató.

Szeptemberben elkezdődtek a gyártási teszt különböző fázisai. Ennek keretében tesztautókat gyártanak, melyekkel optimalizálják a termelési folyamatokat, különös tekintettel arra, hogy a sorozatgyártás megkezdéséig minden folyamat biztosítsa a Mercedes csúcsminőséget. A tesztüzem során számos járművet gyártottak a kecskeméti gyárban, melyeket a gyár területén kívül csak erre megfelelő jogosítvánnyal rendelkező szakértők vezethetnek. Sokan találkozhattak már Kecskeméten és környékén "Az új B-osztály - Made in Kecskemét" feliratú, éppen próbaúton lévő járművekkel. A próbagyártás befejeztével jövő év első negyedévében legördülnek az első ügyfélautók a gyártósorról.

A közlemény emlékezetet arra, hogy Magyarországon elsőként a Mercedes-Benz vezette be - kecskeméti szakközépiskolákkal együttműködve - a német mintájú duális szakképzést. A képzés lényege, hogy a tanulók az iskolában és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. képzési központjában az elméleti és gyakorlati tananyag mellett speciális szakterületi oktatásban is részesülnek. Az első 34 diák, akiket 181 pályázó közül még márciusban egy többlépcsős felvételi eljárás keretében választottak ki, szeptember 1-én kezdte meg hároméves tanulmányi idejét gépjármű mechatronikus, mechatronikai karbantartó és gépjármű előkészítő felületbevonó szakon.

Hatékony direkt marketing és adatkezelés - Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

A kecskeméti gyár a rastatti gyárral, mely a Daimler-Konszern Mercedes-Benz kompaktjármű-gyártás kompetencia központja, közösen gyártják a márka új prémium kompakt modelljeit. Az új B-osztályt mindkét helyen gyártják. A márka a prémium-kompaktautó-szegmensben az eddigi kettőről öt teljesen új modellre bővíti kínálatát, hogy új vevőket és új piacokat hódítson meg.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.