Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Fennakadást okozhat a számlázásban az áfakulcs-változás
Az előfizetéses újság és folyóirat értékesítés áfakulcsa 2006. január elsejétől 15-ről 5 százalékra változik. A forgalmazóknak gyorsan intézkedniük kellene a számlázóprogramok megfelelő felkészítésére, különben problémák adódhatnak, derül ki az mfor.hu számvitel-kontrolling sorozatának aktuális részéből.
Alapesetben újságelőfizetésnél az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja megegyezik az egyes részkifizetések esedékességével, emiatt az utóbbi szerint érvényes áfakulcsot kell
felszámítani. [Áfatv 28.§ (4) bek.]
Mivel az újság és folyóirat előfizetések esetében előfordulhat a féléves vagy éves előfizetési periódus is, ezért az áfakulcs változás akár nagy áreltérítést is okozhatna. Az adótörvényeket
módosító törvény ezért átmeneti rendelkezést tartalmaz arra az esetre, amikor az előfizetési időszak a 2005-ös és a 2006-os évet egyaránt érinti. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy
az újságokat és a folyóiratokat a megjelenésükkor érvényes áfakulccsal értékesítsék.
Az átmeneti rendelkezés szerint a csökkentett áfakulcsot már a törvénymódosítás kihirdetését követő naptól alkalmazni kell. Ez úgy valósul meg, hogy a 2005. december 16-a és 2005. december 31-e
közötti fizetési határidővel értékesített előfizetéses újságoknál és folyóiratoknál - ha az előfizetési időszak átnyúlik a 2006-os esztendőre - időarányos megbontást kell alkalmazni. Azaz a még
idén kézbesítendő újságok és folyóiratok előfizetési díját 15, míg a jövőre kézbesítendőekét 5 százalékos áfakulccsal kell felszámítani.
Például ha egy 2005. december 1-től 2006. május 31-éig szóló folyóirat nettó - áfa nélküli - előfizetési díja 24 ezer forint, a fizetési határidő pedig november 25-e, akkor az
előfizetésről kiállított számla a következő lehet:
Ezzel megvalósul, hogy az idei előfizetéseknél a jelenleg érvényes, a 2006 évet illető előfizetésekre pedig már a csökkentett mértékű áfakulcsot számolják fel.
Az újság és folyóirat előfizetéseknél általában a megelőző hónapban esedékes az előfizetési díj kifizetése. Emiatt előfordulhat, hogy egy 2006. január elsején kezdődő előfizetésre a határidő - a részkifizetés esedékessége - december 20-a. Ebben az esetben a kézbesítés teljes időtartama már átnyúlik a 2006-os esztendőre. Tehát a teljes előfizetési díjra 5 százalékos áfát kell felszámítani.
Az előző példa esetében, ha az előfizetési időszak 2006. január 1-től 2006. június 30-ig tart, akkor az előfizetési számla a következő:
A problémát az okozza, hogy az előfizetési számlákat tömegesen előállító kiadók számlázó programjai ezt a megbontást nem képesek kézi beavatkozás nélkül előállítani, sőt talán azzal sem. Emiatt az újságok és folyóiratok forgalmazóinak gyorsan intézkedniük kellene a számlázóprogramok megfelelő felkészítésére.
Esetleg - tekintettel a rövid, mindössze másfél hónapos időszakra - a számlák kiállítására más megoldást kell választaniuk. Az biztos, hogy ezt a szabályt már a kihirdetés másnapján alkalmazni
kell.
Kerekes Anikó
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







