Fiatalabbnak vallják magukat a marketingesek



Az idősebb korosztályhoz tartozó munkavállalók közül igen sokan kénytelenek elhallgatni valódi életkorukat.

Egy felmérés szerint tízből két ember azért nem kapott meg egy állást, mert túl idősnek találta a munkalehetőség meghirdetője. Biztató jel azonban, hogy ezzel szemben tízből hatan úgy vélik, fontosabb a tapasztalat - mely együtt jár az életkorral - mint a fiatalság.

A The Guardian cikke szerint elsősorban a PR-szakemberek és a marketing területen dolgozók fiatalítják magukat legnagyobb arányban. A totaljobs.com által mintegy nyolcezer fejvadász és HR menedzser megkérdezésével készült felmérésből kiderül, hogy háromból egy munkáltató rossz tapasztalatai miatt nem hisz az állásjelentkezőknek az életkorukkal kapcsolatban.

A The Chartered Institute of Personnel & Development egy korábbi felmérése szerint a harmincöt év alattiakat gyakran elutasítják egy-egy magasabb pozíciónál túlzott fiatalságuk miatt, negyven felett pedig a 'hajlott kor' miatt diszkriminálnak a munkáltatók. Így a kutatóintézet szerint az ideális kor a 35 és 40 közötti öt évre szűkül le.






Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.