A Mol Nyrt. vezeti a Figyelő csütörtökön megjelent 2009. évi TOP 100-as rangsorát, de a korábbi második Audi Hungaria Kft-t megelőzi a Nokia Komárom Kft.
A Dun and Bradstreet által összeállított lista élén nincsenek nagy meglepetések, ugyanakkor a vezető 10 cég után következő "mélyebb" rétegekben nagyobb mozgás tapasztalható, ami világgazdasági válsággal függ össze. Az adatokból látszik, hogy a TOP 100 vállalat piacai nagyobb mértékben zsugorodtak, mint a magyar gazdaság: míg a nemzeti össztermék tavaly 6,3 százalékkal csökkent, e cégek árbevétele 9,3 százalékkal esett vissza. Ezen belül is különösen figyelemre méltó, hogy a GDP több mint harmadát adó energetikai szektor teljesítménye 11 százalékkal zuhant.
A TOP 100, pontosabban a TOP 10 vállalat rangsorában egy új cég jelent meg: a Nokia Komárom Kft., amely a 2. helyre került a listát évek óta vezető Mol Nyrt. mögött. Elemzők eddig is erre a helyre várták a finn multi magyar összeszerelő üzemét, csak az mindeddig rejtőzködött, hiszen a cég elzárkózott az adatszolgáltatás elől, idén azonban a vállalati adatok már mindenki számára hozzáférhetőek az interneten is. Az élen a legnagyobb előrelépést a General Electric tudja felmutatni: a 7. pozícióról a 4. helyre lépett előre a társaság.
Az alkalmazottak számát tekintve a legnagyobb cégek válságállónak bizonyultak, a TOP 100-nál 2009-ben csak 241 fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. Ez statisztikailag elhanyagolható érték, mivel a legnagyobb 100 vállalat összesen 321 ezer főt foglalkoztat. A legnagyobb munkaadó továbbra is a Magyar Posta Zrt., de figyelemre méltó fejlemény, hogy a tavaly még második helyen szereplő MÁV-ot 2009-ben megelőzte a Mol és a Tesco-Global Áruházak Zrt. is. Mindezt úgy, hogy a vasúttársaságnál érdemi létszámcsökkenés tavaly sem volt.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.