Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Fischer: Magyarországnak szüksége van Európára, és fordítva
A Magyarországgal kapcsolatos aggodalmakra is kitért az osztrák államfő pénteken Bécsben, diplomaták előtt elhangzott beszédében.
"Ha, az európai intézményekkel és más európai országokkal összhangban, nem hallgatok az egyes magyarországi fejleményekkel kapcsolatos aggodalmakról és arról, hogy fennáll a párbeszéd szükségessége, azt nem ellenséges szándékkal teszem, hanem - éppen ellenkezőleg - egy olyan ország szemszögéből, amely Magyarországhoz különösképpen és barátilag kötődik" - fogalmazott Heinz Fischer beszédének az elnöki hivatal honlapján közzétett szövege szerint. Az elnök nem bocsátkozott részletekbe.
"Magyarországnak szüksége van Európára, és Európának szüksége van Magyarországra. Ez egy olyan bizonyosság, amelyet nem szabadna megkérdőjelezni" - tette hozzá.
Az osztrák elnök az Ausztriában delegált diplomáciai képviseletek vezetőit köszöntő év eleji fogadásán áttekintette az elmúlt év világpolitikai eseményeit, és ezzel kapcsolatban tért ki röviden Magyarországra is.
Fischer többek között kijelentette, hogy a 2011-es év Ausztria és egész Európa számára az euróövezet pénzügyi és adósságválságának a jegyében telt el. Az államfő szerint az idei évre is a válság és az ellene hozott intézkedések fogják rányomni a bélyegüket. Fischer gratulált Horvátországnak az uniós csatlakozási tárgyalások sikeres lezárásához. Beszélt arról is: Ausztria síkra száll azért, hogy Szerbia márciusban megkapja a tagjelölti státust.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









