Olcsóbb és gyorsabb lesz az elektronikus fizetési meghagyás


Hamarosan a fizetési meghagyásos eljárás teljes folyamatának elektronizálása várható Magyarországon is. A közjegyzők tapasztalatai szerint így a fizetési meghagyás kibocsátása a jelenlegi harminc napos határidő helyett öt munkanapra csökkenne, könnyebbé és olcsóbbá téve az ügyintézést. A kormány április 23-án tárgyalja a vonatkozó jogszabály-módosításokat, és a távlati tervek között szerepel az is, hogy minden állampolgár rendelkezzen internet-hozzáféréssel és e-aláírással, hangzott el a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) harmadik műhelykonferenciáján. Mfor.hu tudósítás.

(Mfor-montázs)

A kormány a napokban terjeszti az Országgyűlés elé a polgári perrendtartás, valamint a bírósági végrehajtás módosításáról szóló törvényjavaslatot, és hamarosan új törvény születik a közjegyzői nemperes eljárásokról. A javaslatok kiemelt részét képezi a fizetési meghagyásos eljárások korszerűsítése.

A fizetési meghagyás azt a célt szolgálja, hogy segítségével a peres eljárásnál gyorsabban, könnyebben, olcsóbban érvényesíthessük nem vitatott követelésünket. Ennek során jelenleg - értékhatártól függően - a helyi vagy megyei bíróság jár el. A tervek szerint azonban a jövőben a közjegyzők vennék át a bíróságoktól a fizetési meghagyás kibocsátását, ami a folyamat gyorsítását és a bíróságok tehermentesítését célozná.

"A megelőző igazságszolgáltatás részeként a közjegyzőség egyik legfontosabb feladatának a bíróságok tehermentesítését tekinti. A közjegyzők közreműködése évi többszázezer ügy bíróságon kívüli lezárását eredményezi" - mutatott rá Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Hozzátette, hogy ez rugalmasabb, a gazdasági élet igényeihez is gyorsabban alkalmazkodó ügyintézést tesz lehetővé.

A közjegyző bevonásának legnagyobb előnye tehát, hogy gyorsabb szolgáltatást nyújt egy nemperes eljárás során, határozata viszont ugyanolyan hatállyal bír, mint a bíróságé.

Kicsúszunk az eljárási határidőkből 

Egy európai uniós rendelethez kapcsolódóan nálunk is hamarosan a fizetési meghagyásos eljárás teljes folyamatának elektronizálása várható, amelyhez a meglévő szabályok egyszerűsítése és formalizálhatóvá tétele szükséges. A közjegyzők tapasztalatai azt mutatják, hogy bevonásukkal, valamint az elektronikus út bevezetésével a fizetési meghagyás kibocsátása a jelenlegi harminc napos határidő helyett öt munkanapra csökkenhetne.

Mikor van helye?

A fizetési meghagyás többeket érinthet, mint gondolnánk. Használják akkor, ha a tömegközlekedési eszközön bliccelő utas nem fizeti ki a bírságot, ha a gépkocsivezető nem egyenlíti ki a parkolási díjat, ha a lakástulajdonos késik a villanyszámlával, illetve bármilyen egyéb pénzbeli szerződéses kötelezettség nem teljesítése esetén. A fizetési meghagyás felhívás arra vonatkozóan, hogy az adós tegyen eleget kötelezettségének. Ha az adós határidőben ellentmondást nyújt be, ezzel megakadályozza a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését, és a fizetési meghagyásos eljárást polgári peres eljárássá alakítja át. Ellenkező esetben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, tehát ellene már csak a rendkívüli jogorvoslatnak van helye, a törvényben meghatározott szűk körben.

Az eljárás gyorsítására nagy szükség lenne a nemperes eljárások során is, tekintve, hogy a bíróságok és a közjegyzők még mindig igen túlterheltek. A Magyarországot elmarasztaló európai bírósági ítéletek nagy része is azért születik, mert kicsúszunk az eljárási határidőkből, közölte Avarkeszi Dezső, az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának elnöke.

Az utóbbi években szerte az Unióban megindult a fizetési meghagyásos eljárás elektronizálása. A modernizálásban Németország jár az élen, ahol ma már minden tartományban működik az automatizálás. Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő informatikai háttér, hangsúlyozta Szécsenyi-Nagy Kristóf, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Civilisztikai és Gazdasági Kodifikációs Főosztályának szakmai tanácsadója.

Számos közjegyző aggódik azonban az elektronikus ügyintézések hatékonyságát illetően, tekintve, hogy sokaknak már az elektronikus aláírás bevezetése is nem kevés odafigyelést, sőt gondot okoz.

Fárasztó ügyintézés helyett kényelmes e-aláírás 

Az automatizált fizetési meghagyásos eljárásra várhatóan 2009. január elsejétől lesz lehetőség, míg 2009. június elsejétől kötelezővé válik abban az esetben, ha az ügyfél elektronikusan nyújtotta be kérelmét. Ezzel együtt majd az illetéket is elektronikusan kell leróni, ami elengedhetetlenné teszi az illetéktörvény módosítását.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a konferencián tartott beszédében kiemelte: "A jogérvényesítés továbbfejlesztésének egyik legfontosabb célja, hogy miként tehető hatékonyabbá – vagyis szakszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá – a jogkeresők számára az igazságszolgáltatás; ezt tartja szem előtt a kormányzat a fizetési meghagyásos eljárásokkal összefüggésben is."

A miniszter szerint a jövő az eljárások digitalizálása – ott, ahol annak helye van. Mindez persze nem megy egyik napról a másikra, de az út világos.

Miért ne kommunikálhatna az ügyvéd e-mailben a bírósággal vagy éppen az ügyféllel, a megfelelő, törvény adta lehetőségek és garanciák mellett? Miért ne lehetne akár a legkisebb faluban is elektronikus aláírással, számítógép segítségével ügyet intézni, ahelyett hogy olykor három átszállással, jelentős költséggel felutaznánk, akár hóban-fagyban is, a megyeszékhelyre?

A feltételek megteremtése azonban nemcsak az informatikai rendszer gördülékennyé tételét jelenti, hanem éppen annyira szükség van a társadalom közös felelősségvállalására is.

Simon Rita

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.