Fizetett a Tesco, lezárult a nyomozás


Lezárta a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Tesco munkaidő nyilvántartásának vizsgálata ügyében és megállapították, hogy a Tesco teljesítette a pótlékfizetéssel kapcsolatos kötelezettségeket - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.

A Tesco közleménye szerint, mivel az eljárás során nem állapítottak meg bűncselekményt, a hatóság október 14-én megszüntette a nyomozást, amelyet 2010-ben indított a Tescós munkaidő beosztástól eltérő áttervezések ügyében. Tavaly júliusban a Magyar Nemzet írt arról, hogy dolgozói béréből akár hétszázmillió forintot csalhatott el a Tesco Global Áruházak Zrt., mivel nem fizették ki a rendkívüli munkavégzés esetén járó pótlékokat. A Tesco már akkor azt közölte a cikk kapcsán, hogy az "minden alapot nélkülöz és tudatosan kelti a Tesco rossz hírét". Az áruházlánc hangsúlyozta: a Tesco, a munkavállalóira vonatkozó munka- és pihenőidő nyilvántartását minden esetben a Munka törvénykönyve alapján végzi. 
 

2010 nyarán a vállalatnál működő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) levélben fordult a Tesco-Globál Áruházak Zrt. humánerőforrás vezetőjéhez, hogy tájékoztatást kérjen a sajtóban megjelent hírek szerint ki nem fizetett pótlékokról, és a Tescónál működő másik szakszervezet, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) is kérte a Tesco vezetésétől, hogy haladéktalanul intézkedjen a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésért járó elmaradt munkabérek és késedelmi kamataik kifizetéséről. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly júliusban kezdett nyomozást az ügyben.

A kereskedelmi lánc hangsúlyozza, hogy az eljárás során folyamatosan együttműködtek a hatósággal, és minden információt rendelkezésükre bocsátottak. "A Tesco soha nem tévesztette meg szándékosan munkavállalóit és ahogyan a hatósági vizsgálat is megerősíti, a vállalat vezetése nem járt el törvénytelenül és nem folyamodott etikátlan eszközökhöz" - áll a közleményben. Hozzáfűzik: az áruházlánc Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként törvényes és bejelentett munkahelyet nyújt minden munkavállalójának, bérüket és egyéb járandóságaikat rendben és időben megfizeti. 

A Tesco közvetve és közvetlenül több mint 30 ezer munkavállalót foglalkoztat az élet minden területéről és több mint 100 községben és városban teremtett munkalehetőségeket. A vállalat évente átlagosan több száz új munkahelyet hoz létre és munkahelyek ezreinek létrejöttét és fenntartását támogatja beszállítóinál, valamint a szolgáltatási szektorban - olvasható a közleményben.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.