Néhány napja még úgy volt, teljesen hátat fordítanak hazánknak, ám tulajdonosai most mégis azt szeretnék, hogy a rádió hódítsa vissza népes hallgatóságát.
Nem vonulnak ki Magyarországról a Sláger Rádió részvényesei. Az Emmis és partnerei azon dolgoznak, hogy ismét fogható legyen a magyar éterben az adó. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy népes és hűséges hallgatóságunk minél előbb visszakapja a Sláger Rádiót – ez áll az Emmis International vasárnap kiadott közleményében.
Barbara Brill, a cég budapesti alelnöke szerint az Emmis és partnerei örömmel fogadták és üdvözlik a kilenc nagykövetség lépését, hogy nyílt levélben fejezték ki aggodalmukat az átláthatóság hiányával kapcsolatban Magyarországon.
A kormányfő több megnyilatkozása, valamint az, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke a Legfőbb Ügyészséghez fordult az ügyben, "egyaránt tükrözi az országos frekvenciák odaítélése körül kialakult helyzet komolyságát" - írják, hangsúlyozva, "nem más forog kockán, mint a szabad és független média megőrzése Magyarországon".
hirdetés
Október 28-án döntött az ORTT a két országos kereskedelmi jogosultság sorsáról; a Sláger által használt frekvenciát az FM1 Konzorcium nyerte el a következő hét évre. A Sláger és a Danubius Rádió is interneten folytatja működését. Múlt pénteken jelentette be közleményben az Emmis Corporation, hogy "jelenleg nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon".
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.