Ford: '98 óta nem látott profit, 5 százalékkal zuhanó árfolyam


20,2 milliárd dolláros 2011-es eredményről számolt be a Ford, amire 1998 óta nem volt példa a nagy amerikai autógyárnál. Árfolyama mégis 5 százalékos zuhanást mutat.

A Ford a tavalyi negyedik negyedévben - amely egyhuzamban már a 11. nyereséges három hónapja volt - 13,6 milliárd dollár profitot termelt, ami részvényenként 3,4 dollárt tesz ki. Egy évvel ezelőtt ugyanezek a mutatók 190 millió dollárt és 5 centet mutattak.

Ön szerint Sell vagy Buy? Nyomjon gombot az mfortraderen!

Ugyanakkor egyszeri tételek nélkül (12,4 milliárd késleltetett adózással összefüggő tétel) a negyedéves nyereség mindössze 20 cent volt, ami 20 százalékkal alacsonyabb, mint az elemzők által várt 25 cent. Éves szinten pedig az egyszeri tételek nélkül számolt nyereség mindössze 8,8 milliárd dollár lett, részvényenként 1,51 dollár. Elemzők ebben az esetben 1,99 dollárt vártak.

A Ford részvények ára a nyitás előtti kereskedésben 5,3 százalékos bukóban vannak, miközben tegnapi 19 százalékkal emelkedtek 2012-ben. A Ford tulajdonosai tavaly 36 százalékos értékcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni.

mfor.hu




Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:40 ] Egyszeri tételeken bukott nagyot a Telekom a negyedik negyedévben - Darth Vader
" az osztalékot a goodwill leírás nem fogja befolyásol..."
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.