Főszerkesztőt vált a Nők Lapja


Új feladatot kap Molnár Gabriella, a Nők Lapja főszerkesztője, helyét Vékási Andrea veszi át.

Molnár GabriellaMolnár Gabriella

Molnár Gabriellát, a Nők Lapja főszerkesztőjét új, stratégiai feladatra kérte fel a Sanoma Media Budapest Zrt. A médiaszakember 11 év után, 2011. október 21-ével válik meg a hetilap főszerkesztői pozíciójától. Molnár Gabriella 11 évig irányította a Nők Lapját, tavaly pedig az újságíróknak járó legrangosabb állami kitüntetésben, a Táncsics-díjban részesült.

Molnár Gabriella vezetése alatt a Nők Lapja megtartotta mérvadó szerepét a női magazinok között. A most leköszönő főszerkesztő munkája legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült megőrizni a legkedveltebb női hetilap hitelességét, tartalmasságát és 62 éves múltjának nagy vívmányát, a nyitott, befogadó attitűdöt.

A Nők Lapját a jelenlegi lapigazgató, Vékási Andrea veszi át, aki október 21-től a hetilap főszerkesztő-lapigazgatója lesz. Ez egy új megközelítés a Sanoma Media Budapest részéről, amellyel az egyik legnagyobb hagyományokkal és befolyással bíró termék a lehető legnagyobb figyelmet kapja.  Vékási Andrea 2002 óta dolgozik lapigazgatóként a Sanoma Media Budapestnél; több havi- és hetilap tartozott a gondozásába, amelyek közül a jövőben főszerkesztő-lapigazgatóként a Nők Lapja vezetése, s mellette lapigazgatóként a Nők Lapja Különszámok, a Nők Lapja Psziché és a Nők Lapja Ezotéria irányítása lesz a feladata.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.