GKI: Jövőre növekedési pályára áll a gazdaság


A GDP jövőre 3 százalékkal bővül, a gazdaság visszaáll egy lényegében egyensúlyi, az EU konjunktúrájával szinkronban lévő, de még csak gyenge-közepes dinamikájú pályára - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden nyilvánosságra hozott előrejelzésében.

Jelentkezzen most!
Jelentkezzen most!

Hogy harmóniában legyen családjával, karrierjével!

Szülőképző tréning

A Budapesten sajtótájékoztatón ismertetett prognózis szerint jövőre gyorsul a modernizáció és az életkörülmények szerényen javulnak.

Az egyéni fogyasztás 2,5 százalékkal, a beruházások 10 százalékkal bővülhetnek, az export és az import 12 százalékkal nő, az infláció 4,2 százalékra csökken.

Vértes András, a kutatóintézet elnöke elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok miatt a korábbi 3 százalékról 2,7 százalékra csökkentették az idei GDP növekedési prognózisukat. Rontották az ipar, az építőipar és a szolgáltatások teljesítményére vonatkozó előrejelzésüket, míg megemelték a mezőgazdaság teljesítményének növekedésére vonatkozó. Az agrárteljesítmények ugyanis tavaly a várakozásoknál is jobban romlottak és az idén nemcsak a tavalyi visszaesést hozza be az ágazat, de jelentősen túl is teljesíti azt.

Úgy vélte: a világban zajló pénzügyi konszolidáció, és az amerikai segélycsomag kongresszusi elutasításának magyarországi hatásai ma még pontosan nem látszanak, de a növekedési kilátásokat mindenképpen rontják. Gyors, összehangolt kamatcsökkentést elképzelhetőnek, de nem elégségesnek, csak rövid távon hatónak tartott és hozzátette, hogy nem kerülhető el egy új mentőcsomag összeállítása.

A kedvező globális folyamatok között említette az élelmiszer- és nyersanyagárak emelkedésének megállását vagy ütemének fékeződését, aminek alapján a GKI feltételezi a dollárban számított kőolajár csökkenését, illetve euróban mérve az energiaárak stagnálását.

Rossz hír azonban, hogy a pénzügyi válság sokkal súlyosabb, kiterjedtebb lett, mint korábban gondolták, ami nagyfokú bizalomvesztéshez és a likviditás szűküléséhez vezetett - mondta a GKI elnöke.

Mindez világszerte rontja az inflációs kilátásokat, módosítja az adóprogramokat, egyes országokban még adóemelés is elképzelhető,  és rontja a gazdasági növekedés kilátásait. Az export és az import növekedési üteme akár 3-4 százalékponttal is elmaradhat a prognózisban szereplő 12 százaléktól, de a lényeg, hogy a kivitel és a behozatal üteme között nem lesz jelentős különbség - tette hozzá Vértes András.

Felerősödött a recesszió veszélye, különösen Európában, ahol napról napra romlanak az előrejelzések, és rontják a magyar kilátásokat is. Az európai konjunktúra javulása legkorábban a jövő év közepén képzelhető el a kutatók szerint.

Magyarországon a bizonytalan belpolitikai helyzet hatása eltörpül a nemzetközi folyamatoké mellett, a gazdaság teljesítménye javul, az egyensúlyi konszolidáció folytatódik - fejtette ki Vértes András.

A monetáris politika jövőre már valószínűleg nem tudja elkerülni a számottevő kamatcsökkentést, a GKI várakozása szerint az alapkamat 2009 végére akár 6 százalékra is csökkenhet, de már az idén megkezdődhet a kamatmérséklés. Az inflációs pálya 25, de 50 bázispontos csökkentést is lehetővé tenne, a pénzügyi folyamatok azonban közbeszólhatnak.

Jövőre, a GKI előrejelzése szerint várhatóan 2012-2013-as céldátummal kitűzik az euró bevezetésének határidejét, és sor kerül az ERM-2 rendszerbe való belépésre. Utóbbi és egy hiteles eurócsatlakozási program nagy mértékben erősítheti a forintot - jelentős ingadozás mellett -, ezért váratlanul kell bejelenteni és erőteljes kamatcsökkentésekkel megtámasztani - mondta Vértes András.

A kutatók szerint az államháztartás eredményszemléletű hiánya az idei 3,8-3,6 százalékról jövőre a GDP 3,2 százalékára csökken, a folyó fizetési mérleg hiánya az idei, a GDP 3,1 százalékáról 2,6 százalékára mérséklődik, a finanszírozási igény a legkedvezőbb lehet a régióban.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.