Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
GKI: az LTP-vel kombinált hitelkonstrukció is okozhat gondokat
Sok családnál árfolyamgát nélkül is ugrásszerűen nőhet a lakáshitel törlesztés 2014-től, a 2006-2008-ban népszerű lakástakarék-pénztári (LTP) megtakarítással kombinált lakáshitelek törlesztője ugyanis jelentősen meghaladhatja a hitelfelvételkor kalkuláltat, ha akkor is erős lesz a frank - véli a GKI Gazdaságkutató.
Az LTP konstrukció lényege szerint a jellemzően 8 éves megtakarítási futamidő végén a lakástakarékpénztárba befizetett (megtakarított) összeggel törlesztik elő az addig változatlan (svájci frankban fennálló) összegű tőketartozás egy részét. Ez alatt a 8 év alatt az adós az LTP havi befizetések mellett csak kamatot, kezelési költséget fizet a tőketartozása után.
Végtörlesztés után: miért szenvednek még mindig a magyar bankok?
Taktikázhatnak a közszférások - élénkül az érdeklődés az árfolyamrögzítés iránt
2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná
Jelentős kamatemelés a bankoknál - így nehéz lesz hitelezni
ÁKK: kedvező lenne a lakossági állampapírok állományának növekedése
PSZÁF: kockázatos lehet a devizahitelek átváltása forinthitellé
A konstrukció a „sima” annuitással befizetett összegnél a teljes futamidő alatt mintegy 1 millió forinttal került volna kevesebbe, ezért is volt annyira népszerű a hitelfelvevők között a 2006-2008 közötti időszakban.
Ebben a három évben a háztartások devizában felvett ingatlanhitelei 1.804 milliárd forintot tettek ki. A lakáskassza betétszerződések számának alakulásából kalkulálva, ennek a felét teheti ki az LTP konstrukciók keretében megkötöttek állománya. Ilyen típusú szerződéseket mintegy 210 ezer háztartás köthetett.
A 160 forintos árfolyamon felvett 80 ezer svájci frank hitel - amely 12,8 millió forintot ért 4 évvel ezelőtt - mára 250 forintos árfolyamon számolva 20 millió forint lett. A tőketartozás tehát svájci frankban kifejezve a 96. hónapig nem változik, csak az utána fizetendő kamat és kezelési költség, amit pedig az árfolyamváltozás emel jelenleg egyre magasabbra.
Minden a 96. hónapnál, a betörlesztéskori árfolyamon múlik. Ha akkor nagyon erős lesz a svájci frank, akkor az addig forintban megtakarított LTP összegek annyira alacsonyak lesznek az akkori aktuális – forintban kifejezett – tőketartozáshoz képest, hogy a futamidő végéig csak egy sokkal magasabb törlesztőrészlettel lehet majd „lenullázni” a hiteltartozást - figyelmeztet a GKI. Példájuk alapján egy 2006-ban felvett 80 ezer frankos hitel törlesztője 260 forintos, 2014-es árfolyamnál 40 százalékkal is megugorhat.

• "Határtalan sikerek" – magyar menedzserek, és vállalatok nemzetközi porondon
• "Válságban is növekszünk, aki mer, az nyer" - módszerek, tapasztalatok átadása
• "Vállalati jövőkép" – Vállalatvezetők lépései, tervei az előrejelzések tekintetében a 2012-es évre vonatkozóan
A jelenleg reálisan vártnál gyorsabb ütemben javuló hazai gazdasági teljesítmény, az államháztartás egyenlegének a következő választások környékén is stabil helyzete és kilátásai mellett, egy erősen optimista változatban kialakuló 200 forintos árfolyam esetében is 25 százalékkal emelkednek majd a törlesztőrészletek 2015 januárjától. Árfolyamgát választása esetén pedig 40 százalékkal - fűzik hozzá.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









