Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
GSMP: az egészségügyben is szükség van a szabványosításra
A következő években várhatóan az egészségügy területén is egységes nemzetközi szabványok terjednek el, amelyek kidolgozásában kulcsszerepet tölt be a GS1-hálózat - erre az álláspontra jutottak a GSMP World Wide Spring Event 2007 konferencia résztvevői keddi plenáris ülésükön. Az április 16. és 20. között Budapesten megrendezett eseményen a multinacionális vállalatok egész sora képviselteti magát, hogy megvitassa a szabványosítással kapcsolatos aktuális kérdéseket.
Ezen szabványok teszik például lehetővé, hogy a magyar termékeket a világ bármely pontján piacra lehessen dobni, s a magyar fogyasztók számára a világ bármely gyártójának termékei elérhetők legyenek. Viszkei György, a GS1 Magyarország elnöke hozzátette: az üzleti élet szereplői felismerték, hogy a globális ellátási láncok fenntartása elképzelhetetlen egységes szabványok nélkül, s képesek voltak arra, hogy közös megoldásokat dolgozzanak ki erre a GS1-hálózat keretei között, áll a társaság közleményében.
A szervezet- és termékazonosítást biztosító szabványok fejlesztésével és alkalmazásával foglalkozó nemzetközi GS1-hálózat öt évvel ezelőtt hozta létre a GSMP (Globális Szabványosítási Folyamat Menedzsment) eljárást a szervezet egész világra kiterjedő szabványrendszerének piaci alapokon nyugvó fejlesztésére és karbantartására. Az elmúlt harminc év hatalmas fejlődést hozott az üzleti szabványok területén, ezért szükségessé vált egy olyan globális platform létrehozása, amelyben a GS1-szabványokat alkalmazó ellátási láncok valamennyi szereplője képviseltetni tudja magát, hogy igényeiket egymás előtt egységesen jeleníthessék meg, s a felmerült kérdések megoldására közös módosító javaslatokat dolgozzanak ki.
Ennek a platformnak ad keretet a GSMP, amelynek elindításával a korábban kidolgozott módszerek és eljárások gondozása folyamatossá vált, s a platform munkacsoportjai által kidolgozott javaslatok alapján a GS1 folyamatosan fejleszti korábbi szabványait, illetve új azonosítási és nyomon követési megoldásokat dolgoz ki. A GSMP tevékenysége részeként az ellátási láncok szakemberei munkacsoportokba tömörülnek, amelyek tagjai évente kétszer ülnek össze személyesen is, azzal a céllal, hogy megosszák egymással az előző félév eredményeit, feltárják és megvitassák az új piaci kihívásokat, valamint kialakítsák a következő féléves stratégiájukat.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







