Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
GVH: tovább növelheti részesedését a magyar RTL-ben az RTL-csoport
Tovább növelheti részesedését a Magyar RTL Televízió Zrt.-ben (M-RTL) az RTL-csoport, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az RTL Group Central and Eastern Europe GmbH (RTL CEE) irányítást szerezzen a magyarországi RTL Klub csatorna műsorszolgáltatójában - a Magyar RTL Televízió Zrt.-ben (M-RTL) - tulajdonosi jogosítványokkal rendelkező IKO Média Holding Zrt. (IMH) felett.
A GVH hétfői közleményében emlékeztet arra, hogy az RTL csatornacsaládot működtető nemzetközi RTL-csoport már korábban is a magyar RTL Klub csatorna meghatározó szakmai befektetője volt.
A vállalkozáscsoportba tartozó RTL CEE, IKO Média Holding Zrt. feletti irányításszerzésének következményeként az RTL-csoport tovább növelte részesedését az M-RTL-ben, amit a GVH feltételek és kötelezettségek előírása nélkül, egyfázisú eljárásban engedélyezett.
Bár az összefonódásban részes felek egyaránt jelen vannak televíziós csatornáikkal Magyarországon, hiszen a nemzetközi RTL-csoport számos műsora (például RTL, VOX, RTL II, Super RTL) Magyarországon is fogható, a versenyhivatal a tranzakció vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy káros versenyhatások nem valószínűsíthetők, tekintettel arra, hogy ezek a csatornák sem a nézők, sem a hirdetők szempontjából nem helyettesítik az M-RTL csatornáját, az RTL Klubot - olvasható a versenyhivatal közleményében. A nemzetközi RTL csatornái ugyanis - szemben az RTL Klubbal - nem magyar nyelvűek, nem elsősorban magyar célközönségnek szólnak vagy Magyarországra irányulnak, "s ennek következtében itthon marginális súlyúak" a GVH szerint.
A versenyhatóság a televíziós hirdetések értékesítésére vonatkozó kötelezettségek előírása mellett engedélyezte azt is, hogy az M-RTL - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának előzetes szakhatósági hozzájárulását követően - irányítást szerezzen az IKO Televisions Kft. (IKOT), s ezáltal a Cool, Sorozat+, Prizma, Muzsika, Reflektor, Film+ és Film+2 televíziós csatornák műsorterjesztési és hirdetési jogai felett - derül ki a közleményből.
A GVH ezzel kapcsolatos vizsgálata során elsősorban azt elemezte, hogy a magyarországi televíziós csatornákon belül nézői, műsorterjesztői, illetve hirdetési szempontból milyen csoportok, érintett piacok azonosíthatók, ezek milyen versenyviszonyokkal jellemezhetők, továbbá hogy ezen viszonyokban a tranzakció hatására milyen változások várhatók, figyelembe véve azt is, hogy a televíziós csatornák - mint a médiaszolgáltatások általában - kétoldalú piacnak tekinthetők.
A versenyhivatal vizsgálata rámutatott, hogy versenyjogi szempontból az RTL Klub és a megszerezni kívánt további hét csatorna sem a műsorterjesztési, sem a hirdetési piacon nem helyettesíti egymást, közöttük sokkal inkább a kiegészítő viszony dominál.
A versenyhivatal a hirdetési piacok kapcsán a rendelkezésére álló adatok alapján ugyanakkor nem tudta egyértelműen kizárni káros hatások bekövetkezésének valószínűségét. Megállapították, hogy az összefonódás eredményeként két, egymással kiegészítő viszonyban lévő és a saját piacán jelentős hirdetési pozícióval rendelkező csatorna(család) kerül egy vállalkozáscsoportba, amelyek együttesen a hirdetők vagy ügynökségek egy jelentős részének igényeit képesek lennének maradéktalanul kielégíteni.
Hasonló hirdetési potenciállal rendelkező "televíziós mix" összeállítása pedig szinte valamennyi versenytárs egyidejű igénybevételével lenne csak lehetséges, ami az egykapus ügyintézéshez képest tranzakciós költségek szempontjából drágább megoldás.
A GVH szerint ezek együttesen az RTL Klub és az IKOT-csatornák hirdetési pozícióinak további erősödéséhez vezethetnek, amelyek hatását sem a versenytársak nem képesek ellensúlyozni, sem a kiegyenlítő vásárlóerő. Emiatt nem lehetett teljes bizonyossággal elvetni "a verseny jelentős csökkenésének lehetőségét", a felmerült aggályokat azonban az M-RTL által felajánlott kötelezettségvállalások a versenyhivatal értékelése szerint képesek voltak orvosolni - áll a közleményben.
Az M-RTL köteles az összefonódást követő két év alatt (a 2013. december 31-ig teljesített szerződésekre vonatkozóan) lehetővé tenni az RTL Klub és az IKOT-csatornák reklámidejének egymástól elkülönült, önálló értékesítését. Ezt úgy kell megvalósítani, hogy az elkülönült értékesítésre vonatkozó árak és feltételek csak ésszerű, indokolt mértékben térhetnek el a kapcsolt értékesítés áraitól és feltételeitől.
Az árakról és egyéb feltételekről az M-RTL köteles a hirdetőket vagy az ügynökségeket az általános szerződési feltételek részeként tájékoztatni, illetőleg azok ésszerűségét a GVH-nak igazolni. "Mivel az M-RTL vállalásai együttesen biztosítják, hogy a kapcsolt értékesítéssel járó előnyök káros versenyhatások nélkül realizálódhassanak, a GVH ezen vállalások kötelezettségként történő előírásával az összefonódást engedélyezte" - olvasható a közleményben.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









