Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Tovább nőne Nyugat-Magyarországon a GYSEV
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. beruházásokkal és fejlesztésekkel készül a jövőre, ezek jelentős része már tavaly megkezdődött - mondta Székely Csaba vezérigazgató az idei évet értékelve.
A MÁV még nem döntött a fellebbezésről, az RCH felülvizsgálatot kér
GYSEV: a cég nem sértett versenyjogot, felülvizsgálatot kér
Több mint egymilliárdos bírság kartellezésért a vasúti áruszállításban
Dávid Ilona lehet a MÁV új vezetője
A Stadler cég nyerte a GYSEV motorvonat tenderét
A GYSEV aláírta a 2015-ig szóló pályaműködtetési szerződést
"Megéri a vasutat fejleszteni, amit az is bizonyít, hogy a folyamatos fejlesztés alatt álló Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vonalunkon mind többen használják a vasutat munkába és iskolába járáshoz, holott globálisan csökken az utazási kedv" - vélekedett Székely Csaba. A forgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy kocsiparkjukat az Ausztriában már bizonyítottan népszerű Schlieren típusokkal fejlesztették, amelyből tizennyolcat állítottak forgalomba.
Székely Csaba kiemelte, hogy a 2009 őszén a kivitelezési szakaszba lépett a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal fejlesztése. Ez Magyarország első olyan vasúti közlekedésfejlesztési nagyprojektje, amelyet a 2007-2013 közötti időszakban támogatásáról biztosított az Európai Unió. További elismerés, egyúttal hatalmas felelősség a vezérigazgató szerint, hogy a közel 50 milliárd forintos, az EU által 2009 nyarán jóváhagyott modernizációs program költségeinek 85 százalékát Brüsszel állja.
A rekonstrukció első ütemében 22 kilométeren új pályát építettek, megkezdték a megállóhelyek átépítését, a beruházást 2010-ben is folytatják, villamosítják a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vasútvonalat, korszerű biztosítóberendezést telepítenek a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon, 4 új villamos-motorvonatot vásárolnak, és Sopronban egy közúti alul-, Szombathelyen pedig egy felüljárót építenek - mondta Székely Csaba.
A GYSEV vezérigazgatója elmondta, hogy a logisztikai tevékenység erősítése érdekében egy új, 6.600 négyzetméteres, komplett informatikai háttérrel és polcrendszerrel felszerelt raktárcsarnokot építenek 2010 tavaszára Sopronban, ezzel 28.000 négyzetméterre bővítik a vállalat raktárkapacitását. A 1,5 milliárd forintos beruházásra a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében kerül sor. Ugyanakkor a GYSEV 2009-ben valószínűleg nem érte el a 2008-as több mint 6 millió tonna árufuvarozási teljesítményét, bár az év utolsó napjainak szállítmányai még befolyásolhatják az eredményt - tette hozzá. Utalt arra, hogy az árufuvarozás vasúton és közúton egyaránt csökken, és ezt a trendeket látva újragondolják árufuvarozási tevékenységüket.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy stratégiájukban megfogalmazták, bővülni szeretnének a Nyugat-Magyarországot és Kelet-Ausztriát magában foglaló régióban. Ez a célkitűzést továbbra is aktuálisnak tartják, de tudomásul kell venni, hogy ez nem csak közlekedésszakmai - a MÁV-ot és az osztrák vasutat, az ÖBB érintő - téma, hanem általános politikai döntést is igényel.
A vezérigazgató úgy vélekedett, hogy bár elemzők szerint kifelé halad a gazdaság a recesszióból, az alagút vége még nem látszik, ezért 2010-ben is nehéz évvel számolnak. A GYSEV árufuvarozási tevékenységét újrapozícionálja, fenntartva a vasút sajátosságaiból adódó, természetes kooperációt a Rail Cargo Austria-val és a Rail Cargo Hungaria-val. A GYSEV-nek, mint a legnagyobb magyar és osztrák magánvasútnak lépésenként ugyan, de határozottabban érdemes megjelennie ezen a piacon is - mondta Székely Csaba.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









