Gablini Gábor: segédmunkásból szalonbirodalom-tulajdonos

2008. április 9. szerda 09:19:00

Információ

A cikkek nyomtatása csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges. Amennyiben Ön már regisztrált, lépjen be a szolgáltatás eléréséhez!

Megosztás|

Gablini Gábor, Menedzserportrék

Gablini Gábor földmérőként kezdte, majd szakmát váltott, és pályakezdő autószerelő segédmunkásként igyekezett eltartani családját. A kuncsorgás a borravalóért nem az ő világa volt, de hiába lázadozott, így inkább maszek lett. Ma már három márka magyarországi forgalmazója, három szalonnal és évtizedes vevőkörrel rendelkezik, emellett a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Az mfor.hu szakmai hullámvölgyeiről kérdezte a szakembert.

A legjobb szerelősegédmunkás akart lenni (mfor.hu)

- Már az is izgalmas történet, hogyan építi fel egy autószerelő szakember saját autószalon-birodalmát, de pláne, ha az illető huszonévesen még földmérésből élt. A közös halmaz a műszaki véna.

- Így van, az életemben több meghatározó állomás is volt, az első például 1977-ben, amikor pályát módosítottam. Előtte földmérésből éltem, az UVATERV-nél dolgoztam. Rengeteg szép dolgot csináltunk, például a szegedi északi híd építésében is részt vettem, amiben újdonság volt, hogy a hidat nem a végső helyén építették, hanem a parton, majd úgy húzták be.

- A váltásban nagy szerepet játszott a feleségem. Akkoriban nősültem, nem sokkal később megszületett első lányunk, nem akartam már folyton vidéken lenni, ami a földméréssel jár. Váltottam. Viszonylag könnyen jött a döntés, és az is egyértelmű volt, hogy autószerelőnek menjek, mert imádtam a kocsikat gyerekkoromtól kezdve. Fiú osztályba jártam, könnyen azonosultam ezekkel a fiús elköteleződésekkel. Apámmal is gyakran jártunk a Népligetbe túraversenyekre. 1963-tól már egy autónk is volt.

- Ezek szerint huszonévesen, közel a harminchoz pályakezdőként kellett eltartania egy családot.

- És mellette még technikumba is jártam. Segédmunkásként dolgoztam a Négyes Autójavítónál. Az akkori főnökömnek nagyon hálás vagyok, ő tanított meg a szakma legapróbb fortélyaira is. Azt mondta, ha jó szakember akarok lenni, járjam végig az összes szerelő-állomást, és csak akkor léphettem tovább, ha jól teljesítettem.

Akkoriban még nem úgy nézett ki az autószerelés, mint most. Mivel nem volt egyszerű alkatrészt importálni, minden alkatrészt álmunkból felébredve is össze kellett tudni rakni, meg kellett tudni javítani. Így nulláról tanultam meg az autószerelést, jobban, mint a tankönyvből. Ma már egyszerűbb a javítás, mindent cserélünk. Ez volt az én szerencsém, hogy ilyen mesterem volt. Összességében emberpróbáló időszak volt, de hálás vagyok neki. Tudom, ha ő nem ilyen szigorú, most nem ülünk ebben a fotelben.

- 1980 körül letettem a mestervizsgát, és szerelőként dolgoztam. Célom volt, hogy kiemelkedjek a többiek közül, hajtottam is ezért. Hozzá is tanultam, és később már nem volt elég, hogy értettem a mechanikus folyamatokat, át is akartam látni az egész motorműködést a tervezéstől kezdve. Élveztem a finommunkákat, és egy idő után versenyautókba készítettünk motorokat. Az kihívás volt, nagy rész jutott az agymunkának.

1983-ban csoportvezetőként kerültem a Spirálba, Közép-Európa legnagyobb szervizébe, de nem szerettem ott dolgozni, mert a kiszolgálás a borravaló maximalizálására törekedett. Eleve úgy állapították meg a fizetésünket, hogy a minimális bér mellé még úgyis hozzákeresünk.

- Ön sikeres volt a borravaló "maximalizálásban"?

- Nem szerettem, nagyon nehezemre esett. Ennek hátterében az állt, hogy megnőtt az autók száma, a szervizek száma azonban még nem, így, akinek elromlott a kocsija, ki kellett járnia ismerősökön keresztül, hogy fogadják őt, majd azt, hogy érdemben is foglalkozzanak a kocsijával, a tisztességes javításról nem is beszélve. Ez azt jelenti, hogy már a portásnak jattolt az illető, majd a munkafelvételt vezető kollégának, végül nekünk. Nagyon megalázó volt, és próbáltam lázadni ez ellen a rendszer ellen.

- Mit szóltak a főnökei?

- Nem voltak rá vevők. Aki meg megértette, sőt egyetértett velem, az sem tudott mit tenni, ugyanis a fizetéseket, hivatalos munkadíjat nem lehetett felemelni, így maradt minden a régiben. Később már nem csak a borravaló kikényszerítésével vezették meg a vevőket, hanem azzal is, hogy zsebbe árultak alkatrészeket a szervizekben. A hibátlan autót is kiírtuk garanciális javításba, így jutottunk alkatrészekhez, amit feketén eladtunk.

Amikor végleg elegem lett ebből, két kollégámmal elkezdtem maszek javításokat vállalni a garázsban. Ott végre szabott árak voltak, tisztázott játékszabályok, és az ügyfél elégedettségét a saját bőrünkön tapasztaltuk meg.

- Mennyire működött ez már akkor a piaci törvények szerint, és mennyire indult versenyelőnyből pusztán azért, mert maszek?

- Nem csak nekem jutott eszembe a garázs-szerviz, tehát kialakult egy másodpiac, és idővel itt is működött a verseny. Egyre több alternatíva állt rendelkezésre, úgyhogy igenis számított a teljes ügyfél-elégedettség.

- Mikor tapasztalta meg először a gyomorgörcsöket, a „mi lesz holnap” szorongást?

- Amikor kiléptem a munkahelyemről, mert már nem bírtam az ottani munkamódszereket, és volt elég ügyfelem ahhoz, hogy megpróbáljak abból élni. Nem volt egyszerű, megszoktam, hogy eddig elmehetek nyugodtan szabadságra, átadhatom a helyettesemnek a munkát, és a munkaidőnek is látom a végét. Önállóként már nem volt ilyen gondtalan az életem, mindig motoszkált az agyamban, hogy megfelelően helyettesítenek-e, kész leszünk-e időben. Szerencsére két nagyon megbízható embert választottam magam mellé.

- Mindketten nálam dolgoznak. Az egyik a szervizvezető, a másik a vizsgabiztos.

- Hogyan alakult a vállalkozás sorsa a rendszerváltás után, amikor kinyílt a piac, mind az autók, mind a szervizműhelyek elárasztották az országot? Mennyire ismerték a nyugati autók javítási módszereit?

- Az olcsóbb nyugati autók még nagy részben hasonlítottak a keleti kocsikra, így azokhoz nagyjából értettünk, a drágább nyugati járgányok azonban teljesen új területet jelentettek, meg kellett tanulni, hogyan működnek.

- Hogyan került kapcsolatba a Peugeot-val? Miét pont ők?

- A több márka addigra már le lett osztva, én pedig nem akartam kuncsorogni, inkább kerestem egy olyan céget, ami még nem lépett be a magyar piacra. Írtam nekik egy levelet, hogy együtt szeretnék működni velük. 1989 őszén eljöttek megnézni a műhelyemet, és aláírtuk a szerződést a Peugeot gépjárművek javítására.

- Azon nem gondolkozott, hogy az értékesítésbe is belevágjon?

- Tudtam, hogy jó üzlet, de én a javításhoz értettem, az eladáshoz nem. Az is rengeteg idő és energia volt, hogy megismerjük ezeket az autókat töviről hegyire, minden rejtett hibával tisztában legyünk. Ezenkívül mindenki venni és eladni akart, a szerviztevékenység még nem volt ennyire előtérben. Egy olajcserét mindenki meg tudott oldani, de amikor csak annyit mondott az autótulajdonos, hogy valahol kopog, vagy nyüszög fékezésénél, akkor már profi kellett, hogy kiderítse, mi a gond.

Ilyenkor rendszerint hozzánk csöngettek be az ország legkülönbözőbb pontjairól. Miután megnőtt ügyfeleink száma, mert hirtelen nyugati autója lett a legtöbb embernek, mi pedig értettünk a szerelésükhöz, újabb embereket kellett felvennem.

- Akkor váltottam, mert már nem volt kapacitásom a szereléssel foglalkozni. A munkafelvételt, az alkatrészbeszerzést és a munkatársakat irányítottam. Utoljára 1991-ben dolgoztam aktív szerelőként, azután csak néha szálltam be a finommunkákba.

- Ha úgy vesszük, ismét szakmát váltott…

- Teljesen új területbe kellett beletanulnom. A legnagyobb kihívás a pénzügyi adminisztráció volt, amire, amint lehetett, szakembert vettem fel. A másik pedig az emberek kezelése. Már a 15-20 fős létszámnál is, de később még inkább komoly problémát okozott a felismerés, miszerint az emberek nem alkatrészek, másképp is kell bánni velük, és az emberi tényező minősége alapvetően meghatározza a tevékenység minőségét. Sokat olvastam, sok továbbképzésre jártam, hogy beletanuljak a menedzselésbe is.

Gablini Gábor, Menedzserportrék