Gázáremelés: a kisfogyasztók lesznek a nagy vesztesek


Miközben átlagosan 3,9 százalékkal nő a gáz ára januártól, addig a kisfogyasztók 5,6 százalékos emeléssel kell, hogy szembesüljenek.

VMR felmérés

Kérjük, vegyen részt az NRC kutatásában, amelynek célja, hogy a honlapok felmérjék látogatóik internet használati jellemzőit, szokásait, véleményét.

Amennyiben véleményével befolyásolni szeretné kedvenc weboldalainak fejlesztési irányvonalát, kérjük töltse ki a kérdőívet.

A kérdőív kitöltése 35 percet vesz igénybe. Segítségét köszönjük!

Átlagosan 3,9 százalékkal nő 2010. január 1-jén a földgáz végfelhasználói ára a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közintézményeket ellátó körben - jelentette be Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke hétfőn Budapesten sajtóbeszélgetésen.

A fenti kört ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatóknál az árváltozásban a gáznak, mint terméknek az árát a jelenlegi dollár-forint árfolyamon számolták, ez a devizaárfolyam változásától függően még december 15-ig változhat.

A 20 köbméter/óra alatti fogyasztóknak - döntően a háztartásoknak - átlagosan 5,6 százalékkal nő a gáz végfelhasználói ára. Ezzel egy köbméter gáz nettó ára 5,30 forinttal 101,24 forintra emelkedik. Csökken a gáz ára az ennél nagyobb fogyasztói kategóriákban. A 20 és 100 köbméter/óra közötti felhasználók számára - aki között társasházi közösségek is vannak - 3,6 százalékkal, a 100 és 500 köbméter/óra közötti felhasználóknak 2,5 százalékkal, az ennél magasabb mennyiséget fogyasztóknak pedig 1,3 százalékkal csökken a végfelhasználói ár. Az árváltozás az úgynevezett egyetemes szolgáltatói kört érinti, a szabadpiaci vásárlók a kereskedővel alkusznak meg a vételárban.

Az energiahivatal javaslata alapján várhatóan napokon belül megjelenik az az energiaügyi miniszteri rendelet, amely szabályozza a következő négy évben az egyetemes szolgáltatók számára az árképzést. Az egyetemes szolgáltatók az elfogadott 252 milliárd forintnál 37 milliárd forinttal több költséget akartak elismertetni a hivatallal.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott: a 20 köbméter/óra alatti fogyasztás esetén azért emelkedik a végfelhasználói ár, mert a fajlagosan nagyobb költséget jelent a kisebb fogyasztás. A hivatal most első lépcsőben megszüntet az árban olyan elemeket, amelyek keresztfinanszírozást jelentettek. Azaz a kisebb költséget jelentő fogyasztók fizettek a nagyobb költséget jelentő felhasználók helyett. A hivatal a következő alkalommal újabb - ilyen keresztfinanszírozást jelentő elemet vesz ki -, és ez után minden fogyasztó a reá eső költséget fizeti meg.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.