Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
GfK: a diszkont áruházak 2011-ben is sikeresek
A diszkont áruházak üzleti sikere az idén is folytatódik, részben az elhúzódó válság hatására - közölte a GfK Hungária legújabb kutatása alapján csütörtökön.
A közlemény szerint ugyanakkor nem minden kategóriában ez a csatorna kínálja a legalacsonyabb árakat, s az is igaz, hogy nem kizárólag a szűkös anyagi körülmények között élő háztartások vásárolnak ezekben az üzletekben.
A felmérés alapján a magyar háztartások túlnyomó többsége vásárolt 2011-ben a diszkontok közé sorolt láncok valamelyik üzletében. Az értékesítési csatorna sikeréhez a láncok marketing erőfeszítésein túl hozzájárul az is, hogy az elhúzódó válság hatására mind jobban felértékelődik az olcsó beszerzési források szerepe. Márpedig az általános vélekedés szerint a diszkont láncokban az átlagnál kedvezőbb árakon lehet vásárolni.
A közlemény rámutat: tüzetesebben megvizsgálva ezt a kérdést, már árnyaltabb a kép. Számos termékkategóriában valóban jelentős, akár 15 százalék feletti a diszkontok árelőnye, viszont az erős versennyel jellemezhető kategóriákban, például tej, sós snack, csupán néhány százalékponttal olcsóbbak más láncoknál.
Ezen felül viszont vannak olyan termékcsoportok - például friss zöldség, pékáru - ahol akár drágábbak is lehetnek, mint az országos piaci átlag.
A GfK kutatása szerint, ha a vásárló odafigyel, hogy mit rak a kosarába, akkor olcsóbban is megúszhatja a vásárlást, mint más csatornákban, viszont ha kevésbé tudatosan vásárol, illetve minden termékkategóriát a diszkont csatornában kíván megvásárolni, akkor ez az árelőny már nem olyan egyértelmű.
A GfK szerint az a másik általános vélekedés sem igazolható a diszkontok esetében, amely szerint az eleve alacsonyabb árak miatt itt kevesebb az akcióban vásárolt termékek aránya. Míg országos szinten 25 százalék körül alakul az akcióban, promócióban megvásárolt termékek értékének aránya, addig ez a szám magasabb a diszkontok esetében.
A kutatás szerint a diszkontban vásárlás nem feltétlenül függ a háztartás jövedelmi szintjétől. A diszkont csatornában ugyanolyan - sőt néhány láncban az átlagnál magasabb - arányban képviseltetik magukat a magasabb jövedelmi státusba tartozó háztartások. Az is megfigyelhető, hogy a magasabb jövedelmű háztartásokra inkább az jellemző, hogy a kiemelten jó ajánlatokból "szemezgetnek", ezért végeredményben az akciós vásárlások aránya esetükben is magas.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









