Úgy tűnik, Pátyon megvalósulhat a Grupo Milton égisze alatt tervezett gigaméretű golffalu. Szerdán a képviselő-testület többsége elfogadta azt a rendeletet, amely a golfberuházás területére vonatkozó szabályozási tervmódosítást tartalmazza és amelyről már februárban döntöttek. A rendelet március 31-én lép életbe, zöld utat adva a beruházásnak, írja a Napi Gazdaság.
hirdetés
A lap a projekttel kapcsolatos kérdéseire sem a polgármestertől, sem a beruházótól nem kapott érdemi választ. A másik oldalt képviselő Tollner József független helyi képviselő viszont elmondta: a 2006-os szabályozási terv egy 18 lyukú golfpályát, 250, szálláshely céljára szolgáló villát, kiszolgáló épületeket és egy kis szállodát engedélyezett a területen, idén februárban azonban a testület többsége már úgy döntött: módosítják a helyi szabályozási tervet, hogy a bővített golfberuházás zöld utat kapjon.
Ennek eredményeként - amint az még néhány hónapja is olvasható volt a tervező Ribas & Ribas cég honlapján - a 130 hektáros területre 300 villa, 600 ikervilla, 1400 lakás, 18 lyukú golfpálya, két nagy szálloda - egyik konferenciaközponttal, másik gyógyfürdővel -, valamint nemzetközi középiskola és bevásárlóközpont épül. Ha mindez megvalósul, több mint kétszeresére nő a lakosság lélekszáma, s kérdés például, hogy az új lakóingatlanokba költözők kötelező ellátását hogyan tudja a település úgy megoldani, hogy az az itt élőkre ne rójon elviselhetetlen terhet.
Tollner megjegyezte, hogy a hatályos törvények tiltják lakások építését erre a területre. Mint mondta, szakértők egymástól függetlenül megállapították: a beruházás nem közösségi, hanem befektetői érdekeket szolgál (szerinte az új szabályozási terv elfogadásával csupán az érintett földterület értéke 10 milliárdokkal nőtt). A módosítással kapcsolatban ügyészségi vizsgálat is folyamatban van, a jövő nemzedékek ombudsmanja pedig a törvénytelenségek miatt alkotmánybírósági vizsgálatot helyezett kilátásba, de az állami főépítész is felhívta erre a testület figyelmét. Így nagy valószínűséggel az Alkotmánybíróság semmisíti meg a képviselő-testület rendeletét - véli a képviselő, aki szerint félő, hogy ezután a befektető úgynevezett biztatási kára miatt perli majd - teljes joggal - a testületet, ami súlyos terhet róhat a településre, adja hírül a Napi Gazdaság.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.