Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hat hónapos távlatban 350 forintos eurót vár a Goldman Sachs
A Goldman Sachs elemzői az euró forintárfolyamára szóló 3 és 6 havi távlati előrejelzésüket az eddigi - a "vártnál gyorsabban máris elért" - 315, illetve 320 forintról 340, illetve 350 forintra módosítják, ugyanakkor 320 forintra visszaerősödő és e szint környékén stabilizálódó árfolyamot várnak arra az esetre, ha megszületik a megállapodás a valutaalappal és az EU-val.
Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat
Június elején változhat a jegybanktörvény
Demján: teremtsünk egymillió munkahelyet az IMF pénzéből!
Pleschinger: már az Ecofin előtt megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások
181,5 milliárdot utaltunk májusban az IMF-nek
Varga: nem vagyok superman, nem tudom magam befolyásolni az IMF-tárgyalásokat
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport részletes áttekintése szerint a külső finanszírozási igényeket "nagyon leszűkített perspektívából" tekintve - vagyis csak a közeljövőben esedékessé váló kormányadósság-törlesztési kötelezettségeket figyelembe véve - a magyar kormány megengedhet "valamelyes késést" a tárgyalások során, az idén ugyanis csak néhány - igaz, nagy összegű - szuverén devizaadósság-hányad jár le.
A ház szerint azonban - tekintettel a külföldi befektetők jelentős arányára a helyi kötvénypiacon, és a tőkemenekítés kockázatára, valamint a magánszektor, főleg bankok nagyon magas külső finanszírozási igényeire - az ország egésze már az előtt is finanszírozási válsággal kerülhet szembe, hogy a kormány kifogyna a pénzből. Ráadásul ha több kötvényaukció is sikertelenül zárulna, az nagyon kedvezőtlen jelzés lenne a kötvénybirtokosok számára, és valószínűleg másodpiaci eladási hullámhoz és tőkemenekítéshez vezetne - vélekedtek hétvégi helyzetértékelésükben a Goldman Sachs elemzői.
A cég szerint ahhoz, hogy az új IMF/EU-program hiteles legyen, teljes mértékben fedeznie kell a program időtartama alatt, illetve utána kialakuló potenciális finanszírozási réseket. A Goldman Sachs elemzőinek számításai szerint ez azt jelenti, hogy a valutaalap és az EU által nyújtandó hitelkeret értékének hozzávetőleg 20 milliárd eurót kellene elérnie, annyit, amennyit Magyarország az előző készenléti egyezmény alapján kapott. A GS szerint az új program megszületése piaci katalizáló hatással járna, vagyis magántőke-beáramlást is vonzana, mivel csökkentené a fizetésimérleg-válság kialakulásának kockázatát.
A Goldman Sachs elemzői közölték: változatlanul azt várják, hogy a magyar kormány végül egyezségre jut egy IMF/EU-programról. A cég azonban azzal is számol, hogy a vitatott - főleg az MNB-vel kapcsolatos - ügyek miatt lassú haladás várható a tárgyalásokon, és a kormány valószínűleg csak további piaci nyomás hatására tesz majd konkrét kötelezettségvállalásokat ezekben a kérdésekben.
A Goldman Sachs elemzői ennek alapján közölték: az euró forintárfolyamára szóló 3 és 6 havi távlati előrejelzésüket az eddigi - a "vártnál gyorsabban máris elért" - 315, illetve 320 forintról 340, illetve 350 forintra módosítják, ugyanakkor 320 forintra visszaerősödő és e szint környékén stabilizálódó árfolyamot várnak arra az esetre, ha megszületik a megállapodás a valutaalappal és az EU-val.
A GS londoni közgazdászai azonban a következő három hónapban még 2,50 százalékpontnyi MNB-kamatemelést és így 9,50 százalékra emelkedő jegybanki alapkamatot várnak, és ezután is csak fokozatos monetáris enyhítést valószínűsítenek; új, felülvizsgált előrejelzésük alapján az idei év végéig 8,00 százalékra süllyedhet vissza az MNB-kamatszint. Ez messze a legborúlátóbb kamatprognózis a Cityben.
Egy másik globális pénzügyi szolgáltató csoport, a JP Morgan londoni elemzői Magyarországról összeállított, ugyancsak a hétvégén ismertetett értékelésükben közölték: továbbra is 65 százalékos esélyt adnak arra, hogy Magyarország és a valutaalap között létrejön a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról; igaz, a ház ezt most már csak az idei második negyedévre várja.
A JP Morgan londoni közgazdászainak véleménye szerint is a piaci nyomás a kulcstényező abban, hogy a magyar kormány kompromisszumokat vállaljon a megállapodás érdekében. A ház ugyanakkor rövid távon 1 százalékpontnyi további MNB-kamatemeléssel és 8 százalékon tetőző kamatszinttel számol. A cég jelenleg érvényes előrejelzése szerint az MNB alapkamata idén márciusban eléri a 8 százalékot, de az év végéig visszacsökken a szigorítási ciklus kezdete előtti 6 százalékos kiindulópontra.
A JP Morgan londoni elemzői már több közelmúltbeli előrejelzésükben is közölték: azzal számolnak, hogy amint megszületik a finanszírozási megállapodás az IMF-fel, mód nyílik az MNB-kamatemelések visszafordítására; igaz, hogy a ház szerint is felfelé mutató kockázatok hatnak erre a prognózisra.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









